Mikes Anna az Ázsia Expresszről: „Úgy indultunk el, hogy ez egyfajta nászút lesz”

T. D. | 2024. Május 22.
Hamar rájöttek, ez közel sem olyan, mint a mézeshetek.

Mikes Anna és Krausz Gábor szerelme tavaly, a Dancing with the Stars című műsorban kezdett kibontakozni, miután a séf csúnya váláson ment keresztül Tóth Gabival. Az élet rendesen kárpótolta Krauszt, és most nem is lehetne boldogabb. 

Fotó: Trenka Attila

A szerelmesek nem csak az új kapcsolatba, de egy izgalmas kalandba is belevágtak, amikor elvállalták a szereplést az Ázsia Expressz 5. évadában. Azonban nem minden a terveik szerint alakult. 

Úgy indultunk el, hogy ez egyfajta nászút lesz, egy tök jó nyaralás. De már az első napon kiderült, hogy komoly verseny, ami azonnal beszippant

– kezdte a hot! magazinnak a táncosnő, amit a Bors idézett. Hozzátette, szerint jól működtek együtt a séffel. 

Ez egy teljesen más helyzet volt, mint amikor együtt táncoltunk, hiszen abban nekem már volt tapasztalatom, hazai terep volt. Ide mindketten zöldfülűként mentünk, és nem tudtuk, mi vár ránk. Viszont itt is, mint a mindennapokban, szépen kiegészítettük egymást, nagyon jó volt együtt lenni – magyarázta. Ráadásul, a múltból kiindulva félő volt, hogy egy ilyen helyzet meggyepálja a kapcsolatukat, ám szerencsére pont az ellenkezője történt. – Ez bizonyította, mennyire erős a kapcsolatunk. Nem a kalandokkal kerültünk közelebb egymáshoz, hanem a szoros kötelék miatt tudtunk jól együttműködni.

Exit mobile version