nlc.hu
Sztárok
Aggódnak a rajongók Tóth Andi fogyása miatt

“Azt látom, hogy nem vagy jól” – aggódnak a rajongók Tóth Andi miatt

Az énekesnő egy friss fotóval próbált kedveskedni rajongóinak, akik azonban nem tudtak szó nélkül elmenni döbbenetes fogyásának ténye mellett.

Egyre több rajongó aggódik Tóth Andi egészsége miatt, aki az utóbbi időszakban mintha még karcsúbb lenne, mint valaha! Az énekesnő súlyvesztésével kapcsolatos találgatások most azért kezdődtek el megint, mert Andi egy újabb olyan fotót posztolt közösségi oldalára, amelyen fürdőköpenyben, csontos arcélekkel, szinte mellkasán átütődő csontokkal és beesett arccal láthatjuk. 

Tóth Andi

Fotó: Trenka Attila

Bár a kép meglehetősen dögösre sikerült, mégsem tudtak szó nélkül elmenni a rajongók amellett, hogy Andi milyen karcsúnak tűnik a kiposztolt smink néküli fotókon.

„Egyél már egy kicsit a Jó Isten Áldjon meg!” – írta a képe alá az egyik kommentelő.

„Nagyon lefogytál” – értett vele egyet egy másik.

„Sajnos én azt látom, hogy nem vagy jól” – fejtette ki egy harmadik.

Nem ez az első alkalom

Andinál egyébként nem a mostani az első alkalom, hogy aggódnak érte a rajongók a brutális mennyiségű fogyása miatt, egy korábbi alkalommal már maga az énekesnő is elárulta, hogy akkoriban minek ˝köszönhette˝ látványos súlyvesztését. 

„Azt sajnos nem tudhatjátok, hogy elég komoly vitaminhiányban szenvedek, elég gyenge szervezetem van jelenleg, és rengeteg mindenre allergiás-érzékeny vagyok, így sok mindent nem is ehetek meg. Ez az egyik oka az elmúlt hetekben eltűnt kilóknak, de persze az edzés is. (…) A pánikbetegségem sem könnyíti meg a dolgomat gyakran, így hát elég kevés időm marad az egészségemre” – vallotta be még 5 évvel ezelőtt az egyik Insta-posztjában a 20 éves énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top