nlc.hu
Sztárok
Vagyonokat költenek Kulcsár Edináék gyerekeik szobáira

Vagyonokat költenek Kulcsár Edináék a gyerekeik szobáira

Irigylése méltó otthona lesz a gyerekeknek, nagy átalakításra készül Kulcsár Edina és GWM.

Nyár végére várja kisfiát Kulcsár Edina és GWM, a pár pedig elmondása szerint boldogságmámorban úszik, és alig várják, hogy teljes legyen a család. Sőt ennek örömére komoly felújítást is terveznek, írja a Bors.

„Az a tervünk, hogy mind a hat gyerekünknek legyen külön szobája, amihez tartozik egy gardrób és egy fürdő. Egy teljesen új szintet szeretnénk a házra. Márk lánya már iskolás, a fiam, Medox pedig jövőre kezdi a sulit, ezért most már szeretnénk megteremteni számukra ezt a magánszférát. Szóval a terv az, hogy minden gyerekünknek legyen egy kis saját rezidenciája a házon belül” – osztotta meg tervüket a kismama, aki arról is beszélt, mit szól legkisebb lánya az érkező testvérhez.

„Még nem igazán érti, hogy lesz egy kistesója, de már kezd érdeklődni a babák iránt. Márk öccsének nemrég született meg a kislánya, Amara pedig már bátran simogatja, és mondogatja neki, hogy baba. Az első szava egyébként az apa volt, utána jött az anya, de azt valamiért leginkább kiabálni szokta” – meséli az influenszer.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top