nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabi meglépte: gyerektábort indít idén párjával

Tóth Gabi meglépte: gyerektábort indít párjával

Nem fog unatkozni ezen a nyáron az énekesnő és párja: új terveket valósítanak meg, melynek részleteivel most rukkoltak elő.

Tóth Gabi nem győzi hangsúlyozni, mennyire kivirult és milyen nagy boldogságra talált, mióta egy párt alkot Papp Máté Bencével. Nem csak szerelmükben oldódik fel az énekesnő, hanem közös szenvedélyükben, a táncban és zenében is, melyek szeretetét most iskolás gyerekeknek készülnek átadni, meghirdették ugyanis nyári táborukat.

Az Egy a ritmusunk névre hallgató tábor leírása szerint két csoportban fognak foglalkozni a résztvevőkkel. A 8-12 éves korcsoportot Kiss László Vidor, a Fricska táncegyüttes tagja oktatja majd, a 13-18 évesekkel pedig Tóth Gabi és párja fog foglalkozik. Ahogyan ők írják: Papp Máté Bence az Egy a Ritmusunk Tábor lelke és kezdő üteme, Tóth Gabi pedig a szíve és hangja.

A tábor tematikája tökéletesen illeszkedik az utóbbi időben Gabi által képviselt hagyományőrzéshez: a lovaglás, az íjászat, a nemezelés és a gyöngyfűzés is a repertoárban van a jurtákban elszállásolt gyerekek számára, akik nap végén Tóth Gabi koncertekkel vezethetik majd le megmaradt energiájukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top