nlc.hu
Sztárok
Újhullámos popénekesnő lesz a Coldplay koncertek előzenekara

Újhullámos popénekesnő lesz a Coldplay koncertek előzenekara

Új lemezzel jelentkezik a rajongóknak Szigeti Zsófia, akinek a zenekar maga szavazott meg bizalmat, hogy a koncertjeik előtt beizzítsa a közönséget.

Hazánk szeretett, újhullámos popénekesnője, Solére második lemezével jelentkezik, mellyel egy merőben más alkotói irányt indít el. A beszédesen BOLDOGOK VAGYUNK-E című, új anyagon minden olyan stílust megtalálunk, melyek eddig is jellemzőek voltak az előadóra, mégis egy sokkal letisztultabb és céltudatosabb érát ölel fel. A projektben új még, hogy ezúttal a producer, DOÓR vállalt fő háttérszerepet, de egy-egy szám erejéig WaTa, Vava, Kovács Miklós, a Gerendás tesók, azaz Gerendás Ruben, és a jelenleg LA-ben producerkedő Gerendás Dániel is kezességet vállalt.

Szigeti Zsófia – aki a kiválasztott, magyar support produkció a Coldplay mindhárom teltházas, Puskás Arénás koncertjén, tavaly pedig a Spotify Equal kampány nagykövete volt – az évek alatt eggyé vált a Solére művésznévvel. A dalszerző köztudottan teljes vállszélességgel beszél elakadásairól, mentális kilétéről erőt adva sok fiatalnak.

Coldplay (Fotó: Getty Images)

Coldplay (Fotó: Getty Images)

„Már sokadjára léptem vissza a menedzseremnél, hogy egyszerűen nem lesz meg tavaszra az ígért lemez. Aztán az év elején alkalmam nyílt egy hónapot eltölteni Los Angelesben, a NAMM zenei konferencián egy nagyon kedves barátom, egyben a lemezen co-producer Gerendás Dani jóvoltából. Ott virágzik a kulturális élet, az emberek nyugodtak, rengeteget jameltünk, kapcsolódhattam dalszerzőkkel. Annyira jót tett a közeg, hogy csak úgy kiszaladtak belőlem a számok, maguktól naturálisan bontakoztak ki. Végül ebben az állapotban nyugtáztam, hogy mégis lesz album. Ami más, hogy most már nem akarom megfejteni, hogy mi az abszolút igaz, hanem kezdem elfogadni, hogy olyan talán nincsen” – árulta el Solére, aki az IMA című, első albumát követően egy kompaktabb, hétszámos anyaggal ajándékozza meg közönségét. Elmondása szerint az IMA azt szolgálta, hogy a benne több év alatt felgyülemlő érzést kiadja magából és egy festői hasonlattal élve, egy tág kiállító térben mutathassa be az összes technikát, amellyel dolgozik. Most azonban szűkült ez a tér, és nem feltétlenül a negatív értelemben.

A címadó BOLDOGOK VAGYUNK-E igazi kulcsdal, egy érdekesen megírt, belső párbeszéd, számvetés a hogyan továbbról és a felnőtté válásról, melyekről Solére így mesélt:

„Minden albumomra úgy tekintek, mint egy már elmúlt időszakot összefoglaló anyagra. A BOLDOGOK VAGYUNK-E inkább egy kezdetet jelöl számomra. Úgy érzem, vissza kell lépnem, mert nem véletlenül volt a hintázás, hogy lesz-e lemez, vagy sem. Kell az alkotói súlytalanság, a nyugalom, túl nagy pszichológiai nyomás volt rajtam az utóbbi időkben. Ez egyszerű biológia, csak jelez a testem, hogy le kell lassítani. És mielőtt még bárki félreértené, ezeket az elvárásokat csak is én állítom magamnak, ez az én fejemben létezik és most jött el az ideje, hogy helyre tegyem ezt. Ha azt szeretnénk megvizsgálni, hogy boldogok vagyunk-e, akkor egész egyszerűen meg kell néznünk, mekkora arányban vannak örömpillanataink egy egységnyi időn belül. Sokkal több az olyan momentum, amikor boldognak érzem magam, mint régen. Hosszú út van mögöttem, hogy ki tudjam ezt mondani, de most még kell egy kis táv. A lemez után szeretnék valami egészen mást csinálni. Egy időre tervezek elvonulni, kicsit többet utazni és magamnak zenélni, ha jól esik, ami az alkotást illeti.”

Persze, Solére nem tűnik el, sőt hatalmas izgalommal tölti el, hogy a Puskás Arénában mindhárom Coldplay koncerten ő nyithatja a programot, külön megtiszteltetés, hogy a zenekar maga személyesen szavazott neki bizalmat. Emellett a dalszerzőt június 7-én várják a MÜPA színfalai, ahol egészen más, kibővített felállásban adja elő dalait, a közelgő nyári fesztiválok előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top