nlc.hu
Sztárok
Ezek a sztárok egykor egy párt alkottak

Meglepő, de ezek a sztárok egykor egy párt alkottak

Rég volt, tán igaz sem volt - összeállításunkban olyan sztárokat mutatunk, akiket egykor gyengéd szálak fűztek egymáshoz.

Bálint Antónia és Pachmann Péter

Fotók: Central archív

Fotók: Central archív

Ez talán a legmeglepőbb viszony az összes közül: Pachmann Péter a húszas évei elején járt, amikor az A3 csatorna reggeli műsorában együtt dolgozott Bálint Antóniával. Először barátok és egymás bizalmasai voltak, majd szépen lassan egymásba szerettek. A kapcsolatuk azonban nem volt hosszútávú, mindössze egy évig alkottak egy párt. 

Polyák Lilla és Nagy Ervin

Talán nem akkora meglepetés, hogy a színészek a Színművészeti Egyetemen szerettek egymásba. Két évig tartott a viszonyuk, amelynek Homonnay Zsolt vetett véget – erről Polyák Lilla beszélt korábban. „Ervin a főiskolán osztálytársam volt, és egyben egy nagy szerelmem. Két évig voltunk együtt, de hát a Színművészeti nem az az együtt tartós dolog. Homonnay Zsolt csapott le a kezéről, ami nem esett igazán jól Ervinnek” – árulta el a második házasságában élő színésznő.

Cseke Katinka és Pindroch Csaba

Most már nem tartják a kapcsolatot, pedig annak idején szerelem szövődött közöttük, mégpedig egy színpadi csókot követően. „A főiskolán mindenki mindenkivel csókolózott, ott a helyzetgyakorlatok erről szólnak. Pindroch Csabival együtt jártam két évig” – nyilatkozta korábban egy napilapnak a színésznő. Hozzátette, szerinte a szakmában a legtöbben a színpadon esnek szerelembe.

Szűcs Judith és Delhusa Gjon

Szűcs Judith Delhusa Gjon

Fotó: Karizs Tamás

A két előadó a húszas évei elején járt, amikor egy németországi turné alkalmával összejöttek. A kapcsolatuk kérészéletűnek bizonyult, csupán három hónapig voltak együtt. Mint kiderült, az énekesnő szakított, mert egymásba gabalyodtak Szécsi Pállal. Szűcs Judith úgy nyilatkozott erről, hogy Szécsinek elég volt rámosolyognia, még csak udvarolnia sem kellett, egyből rabul ejtette a szívét.

Kovács Iby és Korda György

Kovács Iby Korda György Balázs Klári

Kovács Iby Korda György Balázs Klári (Fotó: Szabolcs László)

Korda György és Balázs Klári neve mára összeforrt, de az énekesnek korábban már volt egy házassága: méghozzá egy primadonnával, Kovács Ibyvel élt együtt. Korda még csak 21 éves volt, a szülei ellenezték a házasságot, ezért ott sem voltak az esküvőn. Nem sokkal később kénytelen volt bevonulni katonának, ezért a kapcsolat is véget ért. 

via BEST

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top