nlc.hu
Sztárok
Pippa Middleton akkor és most

Pippa Middleton és Katalin hercegné egyre jobban hasonlítanak

Téteket is tennénk arra, hogy ikreket látunk (ha nem tudnánk, hogy nem így van), annyira döbbenetes a hasonlóság kettejük között.
Pippa Middleton

2011-ben a világ szeme a brit királyi családra összpontosult, hiszen április 29-én Vilmos herceg elvetette élete szerelmét, Katalin hercegnét. Katalinról tudtuk, hogy van egy húga, Pippa, de ez volt az első olyan hivatalos alkalom, amikor a lánynak nagyobb szerep jutott. Olyannyira, hogy a lapok még azzal is vádolták őt, hogy ellopta a show-t a nővére elől. És hogy mivel sikerült ezt az igazán hízelgő jelzőt kivívnia? A fenekével.

Akkor és most

Pippa Middleton hátsó feléről szóltak hetekig a hírek, illetve arról, mennyire csinos volt koszorúslány ruhájában az esküvőn. Innentől kezdve igazi celebritás lett, és hosszú éveken keresztül úgy tűnt, nem is annyira bánja a hirtelen jött reflektorfényt, de aztán 2017-es esküvője után mintha tudatosan vonult volna vissza picit a kamerák elől. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne jelenne meg, ha valamilyen fontos ügy mellé akarna állni, ám jóval ritkábban szerepel.

Pippa sokat változott a kezdetek óta, a stílusa kiforrottabb lett, és bizonyos szögekben annyira hasonlít az éppen gyógyulásra összpontosító nővérére, hogy joggal hihetnénk, Katalint látjuk a képeken. Mutatjuk!

Pippa Middleton
Megnézem
Összes kép (12)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top