nlc.hu
Sztárok
Rátalált a szerelem a Házasság első látásra Andrisára

Rátalált a szerelem a Házasság első látásra Andrisára – még nős volt, amikor összejöttek

Bevonzotta a már sokat emlegetett zsánerét.

Hivatalosan még házas volt Kabai András, amikor egy edzőteremben megpillantotta álmai hölgyét. A 35 éves építőmérnök szívét életében először dobogtatta meg igazán valaki. A Házasság első látásra sztárja nem sokkal azután, hogy kirendelt feleségét, Petrát kitette az otthonából, máris magához költöztette az új szerelmét, a 30 éves, HR-esként dolgozó Rékát – írja a Story magazin.

Andris a műsorbeli esküvőjén Petrával - Fotó: Sajtószoba

Andris a műsorbeli esküvőjén Petrával – Fotó: Sajtószoba

“Eleinte azért voltak fenntartásaim, hogy mennyire komolyak a szándékai. Már csak azért is, mert láttam, hogy mennyi követője van a közösségi médiában. Nem hittem, hogy pont én leszek az, aki felkelti az érdeklődését” – mesélte az új párja, aki már az adásokat is Andrissal együtt nézte. “Mivel Petrával nem kerültek közel egymáshoz, nem okozott nehézséget végignézni a műsort. Azt viszont annál nehezebb volt feldolgozni, hogy sokan a tévében látottak alapján ítélték meg Andrist” – árulta el.

A reality-sztár bevallotta: “Réka az első olyan lány az életemben, akiben szinte 100 százalékig biztos vagyok. Ki tudom mondani, mutatni az érzéseimet, ami korábban nehézséget okozott. (…) Életemben először szerelmes vagyok!” Hozzáfűzte: bár Réka már többször is felvetette, hogy mikor jön a gyerek?, ő egyelőre nem érzi magát késznek a családalapításra.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Rátalált a szerelem a Házasság első látásra Andrisára - még nős volt, amikor összejöttek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top