Idén áprilisban lett 90 éves Bodrogi Gyula, aki a családjában szendvicsgyerek: nővére 4 évvel idősebb nála, húga pedig 14 esztendővel fiatalabb. Eredeti vezetékneve Buzik, amit az édesapja akkor változtatott Bodrogira, amikor a leendő színművész kiskamasz volt.
Bár már kisfiúként játszhatott a világot jelentő deszkákon, iskolás korában matematika tanárnak készült. Az érettségit követően aztán a tanárképző helyett mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova elsőre fel is vették.
Egy percig sem bánta meg a döntését, rossz magaviselete miatt azonban több mint egy tucat fegyelmit kapott a tanáraitól, sőt az egyik húzása miatt el is tanácsolták az nagyhírű intézményből. Egyik mestere, Básti Lajos közbenjárása kellett ahhoz, hogy ne csapják ki végleg az egyébként rendkívül tehetséges színésznövendéket.
A főiskolán talált rá a szerelem
Balhés viselkedés ide vagy oda, a lányok nagyon szerették a sármos Bodrogi Gyulát. Törőcsik Marival is itt ismerkedtek meg és szerettek egymásba: 1956-ban hivatalosan is összekötötték az életüket, házasságuk 8 éven át tartott.
Ezután ismerte meg második feleségét, Voith Ágit, akivel közös gyermekük is született. Bodrogi Ádám 1973-ban látta meg a napvilágot, és két unokával is megajándékozta a szüleit. A színész és felesége még 1978-ban úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják, a válási papírokat azonban máig nem adták be.
Bodrogi Gyula az egykori manöken, Vass Angéla mellett találta meg a boldogságot, Voith Ági pedig Döme Zsolt mellett horgonyzott le. A két pár között harmonikus baráti viszony alakult ki az idők során, amiről sokan példát vehetnének.
Nyitókép: Fotocentrál.hu – Falus Kriszta