nlc.hu
Sztárok
"Dögölj meg" - írták Schmuck Andornak a társkeresőn

“Dögölj meg” – írták Schmuck Andornak a társkeresőn

Schmuck Andor nem adja fel, továbbra is élete párját keresi, de tapasztalatokból és extrém élményekből talán több is jutott számára a kelleténél.

Schmuck Andor 2009-ben nősült meg először, házassága sajnos másfél év után véget ért, majd 10 évvel később egy nála 27 évvel fiatalabb lánynak kérte meg a kezést, de másfél év múltán vele is elváltak útjai. Mindezek ellenére tartós kapcsolatra, sőt feleségre vágyik, nem pedig csupán partnerre. Ez azonban számára sem egyszerű.

Az elmúlt 9 hónapban online próbálta megtalálni társát, a keresés során pedig harminc hölggyel találkozott, mindegyikükkel egy kávéházban. Mint mondja, bőven volt része furcsa élményekben. Legrövidebb randija például mindössze három percig tartott, a lány ugyanis szembesítette azzal, hogy információi szerint Andor gyakran jár a temetőbe. “Ez igaz, válaszoltam, a barátomhoz járok ki, nagyon beteg volt. Mivel félt a haláltól, előtte azt mondta nekem, egy feltétellel tud csak megnyugodni, ha megígérem, a sírtáblára az én nevem is fel lesz vésve és majd én is ott fekszem mellette. Mondtam, rendben, de mivel a végakaratában ez nem szerepelt, azt vésettem a sírtáblára: Non Sum Test, amit azt jelenti, Itt Sem Nyugszom” – meséli. Mint kiderült, a hölgy a rövid történet után tárgytalannak tekintette a további találkozót, így minden jel arra utal, rövid távon özvegyi szerepet képzelt volna el saját magának. Ez az eset azonban még csak a jéghegy csúcsa. Volt része olyan találkozásban is, ahol a randipartnert édesanyja kísérte el, máskor pedig diktafonnal érkezett a másik fél. Talán a legdurvább mind közül annak a nőnek a viselkedése volt, aki állítólag rákbeteg édesanyja gyógyítására kért pénzt, majd amikor a gyógyszer beszerzésében kívánt segédkezni Schmuck Andor, akkor a reakció “Dögölj meg, te smucig!” felkiáltás lett.

Fotó: Story magazin

Fotó: Story magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top