Elkezdődött Dobó Kata főszereplésével a Pokoli rokonoknak a forgatása „Pantallóson”. A széria showrunnere Hámori Barbara, aki több sikeres produkciót is jegyez.
Váratlan sikert hozott azonban A renitens című bűnügyi vígjátéksorozat, amely az RTL+-on február 23-án, dupla résszel, míg az anyacsatornán március 3-án debütált, és azóta az RTL egyik legnézettebb műsorává vált, ezzel bebizonyítva, hogy igenis életképes a műfaj Magyarországon.
Az RTL csütörtökön bejelentette, egy újabb nagy dobással készül. A médiavállalat vadonatúj napi sorozatot készít, melynek felvételei már elkezdődtek.
A Pokoli rokonok címet kapta a sorozat, amelynek showrunnere Hámori Barbara lesz, aki olyan sikeres produkciókat jegyez, mint a Drága örökösök, a Keresztanyu, Az ugrás és a The Floor, de ezek mellett az 51 éves filmproducer nevéhez fűződik még A mi kis falunk, a Korhatáros szerelem, a 200 első randi és a Hotel Margaret is.
Már azt is tudni lehet, hogy a sorozat egyik főszerepét Dobó Kata alakítja majd, aki a Korhatáros szerelemben is dolgozott együtt Barbarával.
További részleteket még nem tudni a sem a forgatásról, sem a sorozatról.