nlc.hu
Sztárok
Kínzással, hullazsákkal fenyegette Zimány Lindát zaklatója

Kínzással, hullazsákkal fenyegette Zimány Lindát a zaklatója

Továbbra is keresik Zimány Linda egyik zaklatóját, sokkoló, milyen fenyegető üzeneteket kapott a modell.

Ahogyan azt megírtuk, Németországban vették őrizetbe azt a férfit, aki rendszeresen zaklatta és fenyegette Zimány Lindát, ezen felül pedig több magyar rendvédelmi szervnek küldött e-mailt arról, hogy embereket fog meggyilkolni. 

Az üzenetek 2023 elején kezdtek érkezni az influenszer közösségi oldalára két külön zaklatótól. Egyikük az a 43 éves H. Csaba, akit most elfogtak. „Olyan üzeneteket küldött, amikben arról írt, hogy darabokra töri a csontjaimat, mindezt felveszi videóra és kirakja az internetre, hogy mindenki lássa, ahogy visítok. Azt is mondta, hullazsákba kerülnek majd a szüleim és én is, mert minden magyar celeb ezt érdemli” – árulta el a sokkoló részleteket az őt ért fenyegetésekről Zimány Linda. “Nem kívánom senkinek mindazt, amin keresztülmentem, tényleg olyan volt, mint a legrosszabb horrorfilm” – foglalta össze a borzalmakat. A modell másik zaklatóját időközben már szintén beazonosították, de az ellene folyó eljárás még folyamatban van, derül ki a Best magazinból.

Fotó: Best magazin

Fotó: Best magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top