7 rendező, aki gyűlöli a saját filmjét

Rakita Vivien | 2024. Július 04.
A következő rendezők ki nem állhatják néhány kifejezetten emlékezetes alkotásukat. Olyannyira, hogy volt, aki egyenesen bocsánatot kért a közönségtől.

A filmkészítés nem olyan egyszerű meló, mint amilyennek kívülről tűnik. Nem elég, ha van egy víziód, amit rendezőként meg akarsz valósítani. Gyakran olyan tényezőkkel is meg kell küzdened, mint a költségvetés vagy a stúdió akarata. És majd csak ezek után kezdhetsz el a színészvezetéssel, az operatőrök munkájával és a vágással foglalkozni.

Ráadásul később lehet, hogy a végeredmény egyáltalán nem olyan lesz, mint amilyennek kezdetben képzelted. Mert nem kaptál teljes alkotói szabadságot, túl nagy volt a nyomás, vagy éppen utólag visszatekintve teljesen máshogy csináltad volna.

Ezt az érzést nagyon is jól ismerik az alábbi rendezők. Talán nem meglepő, hogy két, a Marvel által felbérelt direktor is szerepel a listán. Az viszont már inkább, hogy nagy nevek, legendás mesterek is helyet kaptak a saját alkotásaikat utáló rendezők sorában. 

Lássuk, kik ők!

david fincher alien 3 nlc

Amikor elkezdték forgatni az Alien 3-at, a forgatókönyv még nem volt kész, sőt, az egészet 5 hét alatt dobták össze.„Két évig kellett dolgoznom rajta, majd kirúgtak legalább háromszor, és minden egyes apróságért harcolnom kellett. Senki nem utálja ezt a filmet nálam jobban, ez a mai napig így van” – nyilatkozta a filmet rendező David Fincher.(Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)

joss whedon bosszúállók ultron kora nlc

Joss Whedon rendezte az első két Bosszúállókat. És míg az elsővel elégedett volt, és valahol a másodikra is büszke, úgy érzi sokkal több probléma van az Ultron korával, mint bármelyik másik filmjével. A rendezőnek sok konfliktusa volt a Marvellel, de a saját teljesítményével sem volt elégedett. A Bosszúállók: Ultron kora után soha többé nem dolgozott Marvel-produkción. (Fotó: Marvel Studios / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)

spielberg indiana jones és a végzet temploma nlc

Az Indiana Jones és a Végzet temploma sokak szerint az eredeti trilógia leggyengébb része. Ezzel maga Steven Spielberg is így van. Olyannyira nem büszke a filmre, hogy Az utolsó kereszteslovag című folytatást a Végzet temploma miatti bocsánatkérésként készítette. (Fotó: Lucasfilm / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP)

david lynch dűne nlc

Mielőtt Denis Villeneuve végre beletrafált a Dűne-adaptációba, addig előtte még jó páran megpróbálkoztak a feladattal. Így például David Lynch is, aki ma már még csak beszélni sem szeret a maga Dűnéjéről. „Nem lenne fair azt mondta, hogy kész rémálom volt az egész, de 75 százalékban abszolút rémálom volt” – nyilatkozta a Dűnéről készült dokumentumfilmben. (Fotó: 7e Art/De Laurentiis / Photo12 via AFP)

alan taylor thor sötét világ nlc

A Thor: Sötét világ direktora, Alan Taylor is megküzdött a Marvellel. „Forgatás közben teljes szabadságot kaptam, de az utómunka során egy teljesen másik filmet csináltak belőle. Remélem, soha nem kell ezt újra átélnem, és senki másnak sem kívánom ezt az élményt” – mondta. (Fotó: Marvel Studios / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)

stanley kubrick félelem és vágy nlc

Az örök maximalista, Stanley Kubrick annyira nem volt elégedett a Félelem és vágy című filmjével, hogy megpróbálta tönkretenni a film negatívjait. Ez nem sikerült, idővel pedig egyre jobban meggyűlölte: „kétbalkezes, amatőr filmgyakorlat”-nak nevezte. (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)

hitchcock a kötél nlc

Bár Alfred Hitchcock A kötél című alkotását konkrétan tanítják a filmes iskolákban a mesteri montázstechnikája miatt, a rendező éppen ezt utálta a végeredményben. A kötél 10 jelenetet „láthatatlan vágással” egyetlen, valós idejű eseményláncolatként mutatja. Hitchcock azonban utólag értelmetlennek és irreálisnak jellemezte, mert ezzel a technikával megszegte a korábbi szokásait. (Fotó: Transatlantic Pictures / Collection ChristopheL via AFP)

via

Exit mobile version