Tegnap érkezett a hír, hogy Király Lindát a reptéren egy jóképű férfival látták ölelkezni, most pedig kiderült, nem akármilyen szerelemről van szó, a történet akár egy romantikus filmhez is tökéletes lenne, írja a Bors.
Király Linda 17 évesen ismerte meg első szerelmét, Simont, akivel kapcsolatuk nyolc éven át tartott. Felhőtlenül boldog, nagy szerelem volt az övék, annyira, hogy amikor mégis szakításra került a sor, az sem választotta el őket teljesen egymástól, azóta is minden egyes nap beszéltek, szoros maradt közöttük a kapcsolat. Nem volt titkuk egymás előtt ebben a hosszú időszakban sem, sőt még aktuális párkapcsolataikat is megbeszélték egymással. “Hat évvel ezelőtt volt egy olyan kapcsolatom, ami másfél évig tartott és amit hosszú évek alatt tudtam csak kiheverni. Nem jó emberrel találkoztam és meg is fizettem az árát – meséli az énekesnő. – Az, hogy abból a mélységesen szomorú időszakból ki tudtam kecmeregni, furcsa módon azt is Simonnak köszönhetem. Iszonyú fontos, hogy mindenki a lelkével foglalkozzon, pszichológushoz, kineziológushoz, meditációra kell járni. Én is borzasztó sokat beszéltem Simonnal, még a legcsúnyább kapcsolataimról is. Ő volt nekem a mediációm”.
Abban, hogy most újra egymásra találtak, az énekesnő testvéreinek is nagy szerepe volt. Ők állítólag már két éve azon mesterkedtek, hogy újra összehozzák őket. “Mindig jöttek azzal a dumával, hogy beszélnünk kell, Linda ne legyél már ilyen, 23 éve minden nap beszélsz egy pasival és azt mondod, hogy nem ő az igazi az életedben?” – mondja nevetve Király Lina, aki egy egy időután valóban elgondolkozott a helyzeten. Ők szervezték meg azt is, hogy a férfi meghívást kapjon Linda februári bulijára, amikor Los Angelesben a lány születésnapját ünnepelték. Akkor még nem beszélték meg egymásal érzéseiket, csupán pár hete jöttek rá arra, hogy újra meg szeretnék próbálni együtt. “Egy telefon volt, hogy jössz? És jött is, most itt van. Simont elkísérte az édesanyja is, ő csak pár napot marad. Simon pedig… nos, ő egyelőre csak egy útra szóló jegyet vett Budapestre… “ – árulta el az énekesnő.