nlc.hu
Sztárok
Reagáltak VV Geri és Reni gyerekére a játékosok

VV Geri arról, hogy apa lesz: „Én totál sokkban vagyok”

VV Kikidi őszintén elmondta a véleményét arról, hogy Geri és Reni szülők lesznek. Nem nagyon finomkodott!

Vasárnap derült ki, hogy gyermeket vár VV Reni, a születendő baba apja pedig VV Geri lesz. Reni úgy döntött, hogy  így is folytatja a játékot. A készítők pedig állandó orvosi segítséget biztosítanak.

Arról már hétfőn írtunk, hogy VV Geri nehezen emésztette meg, hogy szerelmének késik a menstruációja, és fel kell készülni egy lehetséges pozitív terhességi tesztre. Akkor ezt mondta: “Ugye tudod, hogy én mindenben mellett állok? Könyörgök csak, csak, csak… ne”

A legfrissebb összefoglalóban sem volt felhőtlen a férfi öröme, akinek Reni – a vérvizsgálat után – elmondta, hogy valóban várandós. ” Ne akadj ki nagyon, mert van időnk átgondolni mindent! Igen, egy gyerek felneveléséhez valóban egy stabil párkapcsolat kell. Attól, hogy mi két hónapja itt vagyunk, még ez nem az….De ez akkor is egy élet!“- mondta a nő.

“Fú b…meg, én nem tudok erre mit mondani. Az a baj, hogy esküszöm nem tudok. Totális sokkban vagyok” – reagált az apuka.

Reni és Geri ezt követően a többi játékosnak is elmondták, hogy gyermeket várnak. A villalakókat is sokkolta Reni terhessége. “Rohadtul nem álltok készen”- mondta Kikidi. Erre pedig később Geri ezt mondta.

Tudod, olyan hihetetlen, hogy még én is csak egy gyerek vagyok, – 21 éves- és ott van egy gyerek, aki viszont az enyém. Nem mondhatom azt 100 százalékban, hogy nem akarom.

 

VV Reni és VV Geri (fotó: https://rtl.hu/valovilag/)

VV Reni és VV Geri (fotó: https://rtl.hu/valovilag/)

A VV-ben a biztonságos szerelmi együttlét minden feltétele folyamatosan biztosított a játék teljes időtartama alatt…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top