nlc.hu
Sztárok
Rácz Jenő szerint a mai fiatalok borzasztó munkaerők

Rácz Jenő szerint borzasztó munkaerők a mai fiatalok

A sztárséf szerint borzasztó állapotok vannak a mai fiatalok karrierterveiben, ugyanis kevés munkával, sok pihenéssel szeretnének sikeressé válni.

Határozott véleményt fogalmazott meg Rácz Jenő a Z-generációs fiatalok karrierelképzeléséről és munkamoráljáról. A séf kifejtette, hogy ő már fiatalon is nagyon keményen dolgozott azért, hogy álmait elérje, ez a fajta akarás azonban véleménye szerint már nincsen meg a mai fiatalságban. 

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

„14 éves voltam, amikor elkezdtem dolgozni a Régi posta utcai McDonald’s konyháján. Ez volt az első igazi diákmunkám. Emlékszem, hogy egy ledolgozott hónap után 12 ezer forint volt a fizetésem. És egy kamasz gyereknek min jár az esze? A bulin, a csajokon, a barátokon. Szóval első dolgom volt, hogy vegyek magamnak egy új pólót, és elmenjek bulizni. Utána megint keményen dolgoztam egy hónapot, és a következő fizetésemből már mozijegyet vettem. Tudom, hogy ezek apróságnak tűnhetnek, de számomra egy-egy lépést jelentettek a függetlenedés és az önállóság felé, ami már akkor is nagyon fontos volt számomra.” – árulta el az RTL-nek adott interjújában, majd kitért a mai fiatalok helyzetére is a munkaerő piacon: 

A mostani generáció gyakorlatilag használhatatlan. A tapasztalataim alapján a Z- generációs munkavállalók között rengeteg az olyan fiatal, akik kemény munka nélkül akarnak minél több pénzt keresni és sikeressé válni, de a valóságban ez nem így megy.

„Ez egy generációs hiba szerintem. […] A tudás nélküli, folyamatos pihenésre vágyó ember nem lesz sikeres, ez a különbség a sikeres és sikertelen ember között. Míg az egyik pihen és a komfortzónáján belül marad, addig a másik mindennap fejleszti magát” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top