nlc.hu
Sztárok
G.w.M. dalban kér bocsánatot Kulcsár Edinától

G.w.M. új klipje valójában egy Kulcsár Edinához intézett bocsánatkérés, és maga Edina is szerepel benne

Maga Edina is feltűnik a Karma című számhoz készült klipben, bár az látszik, hogy nagyon törekedtek rá, hogy a várandóssága ne látszódjon a képeken.
G.w.M. és Kulcsár Edina

Karma címmel új G.w.M. klip debütált kedd este a YouTube-on. A klipben a zenész nagyrészt egy luxusverda mellett feszít a kikötőben, mellette látványos jachtokkal, és G.w.M. még azt is el tudta intézni, hogy néhány vágókép erejéig felengedjék az egyikre, azt az illúziót keltve, mintha az övé lenne.

De térjünk inkább a lényegre: a dal másik szereplője G.w.M. mellett a felesége és szerelme, Kulcsár Edina, ami abból a szempontból teljesen indokolt, hogy a Karma tulajdonképpen értelmezhető egy Edinához – akit mostanság sofőr furikáz – írt szerelmi vallomásként és bocsánatkérésként is. Így hangzik a refrén.

Ha valaha szerettél engem megbocsátasz

Nem kell palota, legyünk egy kis szobában

Csak te lehetsz a szerelmem a nagyvilágban

Megváltozom, megmutatom

G.w.M. tehát Zámbó Jimmy Egy jó asszony mindent megbocsájt című dalának szellemiségét idézi meg. A rapper azt is hozzáteszi, hogy majd fizet a karmának a bűneiért, bármit is jelentsen ez.

Most csak az van az eszedben, hogy miattam sírsz

De amikor miattam nevettél, az semmibe vész

–  mosakodik a zenész, aki azt is hozzáteszi, hogy „Hogy tudod igazi kincs, ahogyan őrizlek”. Khm…

Persze előfordulhat, hogy ez csak egy dal, és a várandós Kulcsár Edina nem több, mint illusztráció. Ha így van, elnézést, hogy túlgondoltuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top