nlc.hu
Sztárok
Kós Hubert három órát aludt összesen győzelme után: "Ehhez képest nagyon jót úsztam!"

Kós Hubert összesen 3 órát aludt a győzelme után: „Ehhez képest nagyon jót úsztam!”

Az olimpiai bajnok úszó válaszolt néhány kérdésre és elárulta, hogy bizony nem sokat tudott pihenni a 100 méter pillangó előfutamában.

Milák Kristóf mellett Kós Hubert is a középdöntőbe jutott 100 méter pillangón a párizsi olimpián. Ez azért is elképesztő eredmény, mert a tehetséges 21 éves úszó tegnap este még a győzelmének és az aranyéremnek örülhetett a 200 méteres hátúszás számában. 

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Az olimpikon a Nemzeti Sport munkatársának elárulta, hogy nem nagyon tudott aludni a győzelme után, nagyjából három órát tudott pihenni az újabb rajtkőhöz állás előtt. 

Nagyjából három órát aludtam összesen, de ehhez képest nagyon jót úsztam! Most megpróbálom összeszedni magam a délutáni középdöntőre.

– nyilatkozta a futam után, majd hozzátette, hogy ő maga szeretett volna pihenni és volt is arra bevett módszere, hogy ez sikerüljön, azonban mégsem ment számára az elalvás.

„Kilenc-tíz órát az ágyban töltöttem, de nem bírtam elaludni, folyton cikáztak a gondolataim. Meglátjuk, hogy napközben tudok-e aludni.”

Mindezek után azt is latolgatta, hogy mennyi esélye lesz majd a középdöntőben. Mint mondta, az alábbi időre lesz szüksége:

„Bőven egyéni csúcsra. Megpróbálom, aztán ha nem sikerül, akkor ez van… Mindenképp úgy jövök ki innen, hogy bármi történt, olimpiai bajnok vagyok, megcsináltam, amit kell. Ez itt már csak örömúszás a végén.” 

Kós Hubert interjúja során arról is szó esett, hogy mennyi üzenetet kap a rajongóktól az elképesztő teljesítménye után. 

Működik – mondta nevetve a telefonja állapotára célozva. – Próbáltam ugyanakkor nem foglalkozni azokkal, amiket kaptam. Vagy ma, vagy holnap este ránézek az üzenetekre.

A fiú, akinek volt egy álma

Kós Hubert elképesztő győzelme után pár fotó is napvilágot látott a versenyzőről, aki gyermekkorában még nagy példaképe Cseh Laci mellett posztolt, majd végül sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára.

„2013: a barcelonai vb-n a 10 éves Kós Hubert készít egy képet példaképével, Cseh Lászlóval.

2021: Cseh László és Kós Hubert ugyanabban a számban állnak rajthoz a tokiói olimpián.

2024: Kós Hubert a 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka.” – olvasható a bejegyzésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top