Betlehem Dávid óriási országos csúccsal a 4. helyen végzett 1500 méteres gyorsúszásban vasárnap a párizsi olimpián.
A veszprémiek 20 éves versenyzője a szombati előfutamban Kis Gergő 2011-es országos rekordját (14:45.66 perc) megdöntve a 8. idővel (14:45.59) került be a fináléba, amely az ötkarikás úszóprogram utolsó egyéni döntője volt. Kőkemény mezőny jött össze erre a fináléra, amelyben 1980 óta először volt érintett magyar úszó, akkor Wladár Zoltán – a szövetség jelenlegi elnöke és Moszkvában olimpiai bajnok Wladár Sándor bátyja – 7. lett.
Az MTI beszámolója szerint a rajt után az amerikai Bobby Finke kezdte el diktálni az iramot, a táv egyharmadanál egy másodperccel a világcsúcson belül haladt, míg a 4. helyen tempózó Betlehem közel 3 másodperccel gyorsabb volt ekkor, mint az előfutamában. Ezer méternél Betlehem már 4 másodperccel volt gyorsabb az országos csúcsánál. Fantasztikus hajrájának köszönhetően negyedikként csapott célba, 14:40.91-gyel, majdnem 5 másodpercet faragva az országos csúcsból.
“Nem lehetek csalódott. A múlt héten még betegen feküdtem otthon, ahhoz képest eléggé összeszedtem magam” – értékelte úszását Betlehem Dávid, aki bár kicsit sajnálja, hogy nem lett meg a 3. hely, összességében örül a jó időnek. Nyíltvízi úszásban is indul a párizsi olimpián, így a miniinterjúban megjegyezte, hogy mostantól 100 százalékosan a 10 kilométeres nyíltvízi versenyre koncentrál, ahol “éremért megy”.
Amúgy ebben a számban az olimpiák történetében korábban egyetlen alkalommal volt magyar dobogós: Mitró György, aki 1948-ban Londonban bronzérmet szerzett.
Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás