Azok, akik angol nyelven nézték a szombati finálét az Eurosporton/Maxon, egy érdekes mondat szúrhatta meg a fülüket Milák Kristóffal kapcsolatban. A két szakértő ugyanis a magyar úszóról kezdett beszélni hihetetlen győzelme után, elárulva, hogy hol készülhetett fel a párizsi olimpiára a világklasszis úszó.
Milák Kristóf hihetetlen teljesítményt nyújtott az idei olimpián, az úszó ugyanis 200 méter pillangón ezüstérmet, míg 100 méteren aranyat szerzett Párizsban. Bár a sikerek magukért beszélnek, Milák felkészüléséről nem sokat lehetett tudni, volt edzője például azért támadta őt, mert véleménye szerint nem készült fel kellőképpen a világversenyre. Senki nem tudja tehát pontosan, hogy a sportoló mit vagy hogyan készült a 2024-es olimpiára és mivel az olimpikon sem nyilatkozott eddig semmit sem erről, maradnak a találgatások.
Most azonban úgy tűnhet, hogy pontot tehet a viták végére a két szakértő beszélgetése, amelyet az Origo szúrt ki:
„Well, three swimmers based in America…. Milak the winner, based in Texas…..” – mondták, ami magyarra fordítva annyit tesz:
Nos, három úszó Amerikában készült…. Milák, a győztes, Texasban….
A beszélgetés videón is megtekinthető 2.10 és 2.21 között hangzik el:
Ha ez valóban így van, akkor egy nagy rejtély oldódhat meg az olimpia kapcsán. Minden találgatás megoldása helyett azonban fontosabb, hogy elképesztően büszkék legyünk az olimpikonra, aki egy ezüst és egy arany éremmel gazdagította Magyarországot.