nlc.hu
Sztárok
Megerősítette a szakítást Brem László, elváltak útjaik Konyári Edinkával

Megerősítette a szakítást Brem László, elváltak útjaik Konyári Edinkával

Eddig még csak pletykálták a hírt, most azonban már bizonyos, hogy szakított egymással a Házasság első látásra sztárja és az ismert tévés.

Brem László a story.hu megkeresésére elismerte, hogy szakított Konyári Edinkával, az okokat azonban nem részletezte. A lap felkereste Edinkát is, aki határozottan közölte, kategorikusan elzárkózik a nyilatkozattételtől és mindentől, ami Brem Lászlóval kapcsolatos.

Itt még együtt. (Fotó: Birton Szabolcs)

Itt még együtt. (Fotó: Birton Szabolcs)

Edinka és László már több, mint húsz éve ismerték egymást, hisz mindketten kecskemétiek. Ugyanazokra a szórakozóhelyekre jártak, és a baráti társaságuk is közös volt, az élet azonban elsodorta őket egymástól. Edinka újra akkor látta meg a férfit, amikor a Házasság első látásra című műsorban kereste magának a szerelmet és a házasságot, sikertelenül. Idén februárban azonban egyik napról a másikra berobbant az életébe Edinka.

„Őszinte leszek, mindent akartam, csak párkapcsolatot nem. Januárban egy nagyon csúnya szakításból jöttem ki épp, meghiúsult az esküvőm is, szóval lelki mélyponton voltam. Egyszerűen csak megörültem, amikor megláttam Lacit a képernyőn. De bevallom, mielőtt léptem, azért az első dolgom az volt, hogy nyomoztam utána. Meg kellett tudnom, hogy egyedül van-e, vagy sem, és a tévés múltamnak köszönhetően ez hamar ki is derült.” – nyilatkozta korábban kapcsolatukról Edinka.

„Én először azt hittem, maximum jóban leszünk. Aztán picit furcsállottam, hogy jólesik a cuki hangját akár három órán át is hallgatni. És bármiről tudtunk beszélni. Aztán az még érdekesebb volt, hogy bár nekem a mediterrán típusú nők a zsánereim, ez a kis szőke, pinduri, csilivili nő bejött. Azon kaptam magam, hogy éjjel-nappal vonalban vagyunk, és már ’életem szerelmének’ hívom. Még az edzéseimen is ott volt a fülemben, és végighallgatta, ahogy a gyerekeknek órát tartok. Sőt egymás szuszogására aludtunk el.”  – vallotta meg idén májusban szintén a Storynak a férfi.

Most azonban úgy tűnik, valami mégiscsak nagyon félresiklott a pár kapcsolatában, ugyanis egyikőjük sem akar beszélni a szakításról. Brem Lacit csupán megerősítette a szomorú hírt, és egyúttal közölte, hogy sajnálja, hogy így alakult, ám nem kíván nyilatkozni az okokról és az exéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top