nlc.hu
Sztárok
Eltemették Lakatos Tíciánt

Eltemették Lakatos Tíciánt

Lakatos Ticiánt szerdán fehér ruhában kísérték utolsó útjára.

Tragikus hirtelenséggel, 24 éves korában hunyt el Lakatos Tícián, akit a Love Island című műsorban ismert meg a nagyközönség. A fiatal halálhíre az egész országot megrázta, bár Tícián gyerekkora óta küzdött szívbetegséggel, életszeretete elfedte az emiatti nehézségeket. A múlt héten azonban betegsége felülkerekedett mindezen és magával ragadta a tervekkel teli fiatalt. Tíciánt augusztus 7-én a roma hagyományok szerint kísérték utolsó útjára szerettei. 

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Az atya a beszédében azzal vigasztalta a gyászolókat, hogy a 24 évesen infarktusban elhunyt Ticiánnak örök élete van, mert befogadta Jézust. A család kérésének megfelelően csaknem mindenki hófehér ruhában érkezett, a megjelentek közül többen zokogtak, érezhetően megviselte őket a fiatal edző váratlan halála – írta a Blikk

„Ticián legfőbb kérése az volt, hogy az emberek fogadják el Jézus Krisztust, mert ő is szerette. Most már jó helyen van, nem örökre tűnik el, Jézus visszajön és feltámasztja, kezdjünk el hinni benne! Addig, míg nem találkozunk, szeretne a család kérésére elbúcsúzni édesanyjától, két öccsétől, bátyjától, sógornőitől, bácsikáitól, legnagyobb büszkeségétől Ottókától, és többi szeretteitől” – fogalmazott az atya, majd szeretteinek nevét felsorolta, belevéve rajongóit és kollégáit is.

„Aki itt van, mindenki szerette, mert tiszta szívvel állt mindenkihez. Ticián örökre velünk marad” – fogalmazott megtörten Ticián egyik bátyja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top