nlc.hu
Sztárok
Az utolsó heteit már kórházban töltötte Boros Lajos

Az utolsó heteit már kórházban töltötte Boros Lajos

Nagyon vágyott a visszatérésre, de ez már nem adatott meg neki.

Az utolsó évben gyorsan romlott Boros Lajos állapota. Kórházban, hosszan tartó szenvedés után hunyt el a népszerű rádiós, az orvosok az utolsó hetekben már felkészítették a családját a legrosszabbra – értesült a Blikk.

A lap úgy tudja, Boros az élete utolsó időszakában fizikailag és szellemileg sem volt már a régi, ezért néhány hete a budapesti Mazsihisz Szeretetkórházba került, ahol csütörtökön hunyt el.

“Fokozatosan romlott a kommunikációja, már alig tudott bekapcsolódni a beszélgetésekbe” – mesélte szomorúan a barátja, Baráz Miklós, aki arról is beszélt a Blikknek, hogy Boros nagyon várta, hogy Bochkor Gáborék meghívják a műsorukba, de hiába. “Nagy álma volt, hogy ismét rádiózhasson” – mondta el.

Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben. 1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt. 1999 és 2009 között a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt.

Mint azt megírtuk, Nagykőrösön, a település izraelita temetőjében helyezik örök nyugalomra, mivel ott töltötte a legboldogabb fiatal éveit a rádiós műsorvezető. A temetés augusztus 12-én (hétfőn) 11 órakor lesz.

Kiemelt fotó forrása: YouTube / LifeTV – videó

Ez is érdekelhet 77 évesen meghalt Boros Lajos Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top