A párizsi Olimpia záróünnepségének egyik leglátványosabb momentuma volt, amikor a stadion tetejéről maga Tom Cruise szállt alá, hogy magához vegye az olimpiai zászlót, melyet motoron száguldva juttat ki az épületből. A mutatványt élőben követték milliók, a színész pedig ismét bebizonyította, hogy 62 éves kora ellenére is elképesztően bevállalós és vagány.
Emellett viszont sajnos azt is megmutatta, hogy ő is képes túlzásba esni a plasztikai beavatkozások terén. Arca szinte felismerhetetlenné vált, vélhetően a túlzott feltöltésnek köszönhetően, orcája puffadt volt, vonásai szinte elmosódtak, szeme pedig tulajdonképpen alig látszott.
Mindez persze nem von le annak értékéből, hogyan utasítja még mai napig is háta mögé a kaszkadőrök szükségességét, a zászló útjának kisfilmjében pedig csak tovább fokozta a hatást. Abban azonban csak bízni tudunk, hogy inkább visszatér a természetes megjelenéshez, vállalva akár a ráncokat is.