nlc.hu
Sztárok
Horváth Éva és a Lyme-kór

Horváth Éva Lyme-kóros, erős gyógyszereket kap

A Lyme-kór gyógyszeres kúrája két hónapig tart, amit Éva most elkezdett.

Egy erdei kirándulás után lett figyelmes egy kullancsra a kisfián, Alexen, majd magában is felfedezett egyet Horváth Éva. Bár annak ellenére, hogy a kullancsot eltávolította, egy vörös folt jelent meg a helyén, ami miatt az egykori szépségkirálynő azonnal felkereste az orvosát – írja a Blikk.

Már a diagnózis előtt is észleltem magamon olyan tüneteket, mint a fáradtság és a fejfájás, még néhány programot is lemondtam emiatt, de a melegre is lehetett fogni mindezt. Persze, miután az orvos megállapította a Lyme-kórt, egyre több tünetet produkáltam, de lehet hogy ezek már inkább pszichés alapon jelentkeztek” – mondta Horváth Éva, aki már el is kezdte a gyógyszeres kezelést a kór ellen.

Horváth Éva Lyme-kóros, erős gyógyszereket kap

(Fotó: fotocental/Nagy Zoltán)

“Nekem, aki sosem szedtem még antibiotikumot, és nagyon ellene vagyok, most mindennap erős gyógyszereket kell szednem. Sokan nem is észlelik magukon a betegség tüneteit, én azért tartok kicsit a szövődményektől, mert ezek sajnos az antibiotikum-kúra után is előjöhetnek.”

Éva egyébként a kirándulásukról posztolt annak apropóján, hogy férjével és két gyermekével jegyet váltottak a Szalajka-völgyben található szilvásváradi kisvonatra. Az ára ennek a programnak nagyon megdöbbentő volt, ennek ő hangot is adott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top