nlc.hu
Sztárok
Bábel Virág, a Miss Balaton királynője a versenyről

Bábel Virág, a Miss Balaton királynője: „Nem volt rivalizálás, örülünk egymás sikereinek”

Bábel Virág a versenyről, a társairól, a modellkedésről és a jövőképéről mesélt az nlc-nek.

Ahogy arról beszámoltunk, szombaton ismét királynőt választott a Miss Balaton: a 20 éves Bábel Virág fejére került a korona. A szépség fiatal kora ellenére már bejárta a világot, jelenleg is modellként dolgozik. A verseny után értük utol pár szóra: elmondta, miért jelentkezett a versenybe, milyen kapcsolatot alakított ki a versenyzőtársaival, illetve jövőbeli terveiről is mesélt.

Fotó: Miss Balaton

Fotó: Miss Balaton

„Mindenki megérdemelte volna a koronát”

„A verseny alatt nem gondolkoztam a helyezéseken, tapasztalatot és élményeket gyűjteni jöttem. Magabiztosan léptem színpadra, hiszen nem ez az első alkalom, hogy ilyen helyzetben vagyok. Modellként dolgozom, szépségversenyeken is indultam már és kiskorom óta versenyszerűen tornáztam, tehát megmutattam már magam közönség előtt többször is. Azt gondolom, hogy azért lettem első, mert nagyon sokat készültem erre a versenyre, de ugyanígy az összes lány szorgalmasan dolgozott, hogy minél jobb helyezést érjenek el. Mindenki megérdemelte volna ezt a koronát” – kezdte az nlc-nek Virág, aki eddigi munkáiból tudott építkezni a versenyen is.

Hatalmas segítség volt a már megszerzett tapasztalat, a sok külföldi út, a rengeteg fotózás, magabiztosságot adott és önállóságot tanított, aminek nagy hasznát vettem most is. Természetesen az sem hátrány, ha az ember tudja, melyik a legelőnyösebb oldala, hogyan pózoljon, hogyan mozogjon a színpadon – ezeket mind megtanultam már a szakmában töltött idő alatt.

Régóta jár fotózásokra, ezzel keresi a kenyerét, de szeretné, ha még többen ismernék a modellszakmában. „Azzal a céllal jöttem a versenybe, hogy minél több ember megismerje a nevemet, illetve, hogy kapcsolatokat építsek. A Miss Balaton nemcsak az első három, de az összes lány előtt kinyit rengeteg ajtót és csak rajtunk múlik, hogy belépünk-e rajta. Én mindenképp azon vagyok, hogy éljek a verseny adta lehetőségekkel” – árulta el Virág.

Bábel Virág Miss Balaton

Fotó: Miss Balaton

Nők, akik felemelik egymást

A szépség arról is mesélt, hogy bár ez egy verseny, egyáltalán nem érezte a rivalizálást a lányok között. „A döntő napján mindenki saját magára fókuszált, de eközben sem felejtettük el, hogy egy csapat vagyunk és barátságok alakultak ki. Aki izgult, azt támogattuk, aki elrontott valamit, azt megnyugtattuk, hogy nincsen semmi probléma. Egy összetartó társaság jött össze, aminek nagyon örülök. Egyáltalán nem éreztem a rivalizálást, és mint az a színpadon is látható volt, örültek a lányok egymás sikerének.”

Virágnak hatalmas szurkolótábora volt a helyszínen, ami nagy löketet adott neki a verseny alatt. „Az egész családom ott volt: a szüleim, a testvéreim, még a papám is eljött. Barátaim, barátnőim is elkísértek, mindenki, aki számít. Már a backstage-ben hallottam, hogy szurkolnak nekem, bár a fényektől nem láttam őket, de éreztem a támogatást, ami mindennél többet jelentett.”

Képek a fináléról:

Megnézem
Összes kép (20)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top