nlc.hu
Sztárok

Itt folytathatják a Nemzeti Színház sérült színészei

Egy darabra már le is szerződtek.

Ahogyan arról már több cikkben is beszámoltunk, egy előadás közben megsérült a Nemzeti Színház két színésze: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Mindketten felmondtak a színházban, a baleset óta pedig sorozatosan érkeztek a hírek a színészek állapotáról, és az esetleges kártérítésről. Legutóbb Horváth jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán nyilatkozott, aki elmondta: bennük soha nem volt kérdés a sérülések miatti, maradandó fogyatékosság, amit most a szakvélemény is megerősített. Augusztus elején még folytak a tárgyalások az intézménnyel. Megállapodás a kártérítésről még nem született. 

Most a Blikk arról ír, hogy a Centrál Színház igazgatója hosszútávú együttműködést remél a két művésszel, de egyelőre csak egy darabra szól a szerződés.

Puskás Tamás a Centrál Színház igazgatója

Puskás Tamás a Centrál Színház igazgatója (fotó: FotóCentral)

A színészek idén decemberben kezdik majd el próbálni David Auburn ProofEgy bizonyítás körvonalai című drámáját, aminek a premierje 2025 február 8-án várható. „Egyelőre mindketten erre az egy darabra szerződtek hozzánk, de mivel nagyon kedvelem és rendkívül tehetségesnek tartom őket, abban a reményben kezdem el velük a próbafolyamatot, hogy a közös munka után nekik is lesz majd kedvük tovább folytatni az együttműködést és társulati taggá válnak, de hivatalosan egyelőre erre az egy előadásra szól az együttműködésünk” – fogalmazott a Blikknek Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója.

A lapból az is kiderült, hogy az igazgató és Szász Júlia már egy esetleges második darabról is beszéltek, de részletek még nincsenek.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top