Amikor 2019-ben a Cannes-i Filmfesztiválon Alain Delon Arany Pálma életműdíjat kapott, a tiszteletére rendeztek egy pódiumbeszélgetést. Ennek keretein belül sok részletet vetítettek régi filmjeiből, melyekre a színész reflektálhatott. A legtöbbször azonban egyetlen megjegyzése volt Alain Delonnak a klipekkel kapcsolatban: mégpedig az, hogy mégis mennyire jól nézett ki fiatalon.
Nem véletlenül: a nemrégiben elhunyt francia színészt sokan a világ legszebb férfijának tartották. Ezzel azonban úgy néz ki, nem mindenki ért egyet. Legalábbis ez derül ki Hajdú Péter Instagram-posztjából, aki kiszúrt egy egészen érdekes vallomást Havas Henriktől. Az újságíró ugyanis azt állította:
„Sokkal vonzóbb voltam, mint Alain Delon.”
Hajdú Péter a Havas megállapításáról szóló hírt egy régi Alain Delon fotó mellé illesztette. A montázst egy sokat mondóan ironikus kommentárral osztotta meg: „A fene tudja”.
A zseniális reakció láttán más sztárokból is előbújt a kisördög. Szabó András Csuti például azt írta: „És rád mondják hogy nagyképű vagy, bari?”. Míg Dombóvári István csak ennyit fűzött hozzá: „Valahol imádom azért, mert semelyik érzékszerve nem erre a dimenzióra van kalibrálva”.
A poszt a több kommentelő fantáziáját is beindította:
- „Azért ez erős volt, nem vagyok egy tál eper, de még én is vonzóbb vagyok, mint a Havas bármikor.”
- „Most hogy jobban megnézem…”
- „Havas Henrik soha nem a szerénységéről volt híres.”
Volt azonban, aki szerint Havas csak ironizált. Szerintünk viszont teljesen mindegy, amíg olyan vicces reakciókat olvashatunk, mint amilyen Hajdú Péteré.