nlc.hu
Sztárok
Hatalmas esküvőt tartott Varga Miklós Joe és párja

Hatalmas esküvőt tartott Varga Miklós Joe és párja, sztárok közt keltek egybe

Kimondta a boldogító igent Varga Miklós Joe és párja, az esemény több magyar híresség is részt vett.

Varga Miklós Joe és párja, Csenge egy forgatáson találkoztak először, majd a baráti beszélgetésekből hamar az összeköltözésig jutottak. Viharos kapcsolatuk hullámvölgyeitől hangos volt a sajtó még néhány hónappal ezelőtt, de végül erősebbnek bizonyult a vitáknál a szerelem, így végül augusztus 27-én egybekeltek és kimondták egymásnak a boldogító igent.

A Blikk információi szerint az esküvőn olyan hazai hírességek is részt vettek, mint Henry Kettner és felesége, Törőcsik Dániel, valamint Hujber Feri és felesége. Ezenfelül a határon túlról, Romániából és Spanyolországból is érkeztek barátok. 

Joe kisebbik fia, Alex kapta azt a fontos és megható szerepet, hogy a gyűrűket adja át az ifjú párnak, a gyerekekre a helyszínen felállított ugrálóvárral és játszóházzal gondoltak a szervezés során, Csenge pedig egészen Olaszországig utazott menyasszonyi ruhájáért.

Joe és Csenge az esküvőt megelőzően állítólag négy napig nem is találkozott, ugyanis a menyasszony a családjához költözött, hogy minél nagyobb legyen a meglepetés az esküvő napján. A nagy napról a vőlegény nagyobbik fia, Richárd osztott meg fényképet közösségi oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top