nlc.hu
Sztárok
Exbarátnője számtalan alkalommal hívott rendőrt Molnár Gusztávra

Kiderült: exbarátnője számtalan alkalommal hívott rendőrt Molnár Gusztávra

Megrázó, milyen állapotban látták az elvonót is megjárt színészt néhány héttel a szakítása után. Mint kiderült, az ex több alkalommal is rendőrt hívott már rá.

Molnár Gusztáv több mint 250 napot töltött elvonón alkoholfüggősége miatt, majd tavasszal úgy tűnt, hogy egészen új életet kezdett: fél évvel a kezelések után rátalált a szerelem és újra belevágott a munkába is.

Fotó: Olajos Piroska

Fotó: Olajos Piroska

“Nyilván az elmúlt 3 év egy pokol volt, így most egyfajta megnyugvásra vágyom, hogy hétköznapi életet éljek, ezért hatalmas öröm számomra, hogy főzhetek a kedvesemnek, hogy együtt társasozunk, hogy a szó legjobb értelmében nyugodt életet élünk. Nem titok, az utóbbi években a karácsonyt is egyedül töltöttem, ezért most azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egy nagyobb lakásba költözünk és az ünnepeket már ott töltjük” – nyilatkozta akkor a súlyos alkoholfüggőségével leszámoló színész, aki először idén januárban beszélt először új párjáról.

„Belépett valaki az életembe, aki visszaadta a szerelembe vetett hitemet” – mesélte a kedveséről. Akkor azt is elmondta, hogy barátságként indult a kapcsolatuk, ám egy idő után szerelembe fordult át. Augusztus közepén azonban kiderült, hogy a kapcsolat véget ért, már nem alkotnak egy párt Mucsi Dorinával.

Egyre érthetetlenebb dolgokat művel

Augusztus 28-án a Blikk adta elsőként hírül, hogy a jelek szerint nemcsak a színész szerelmi élete, hanem józansága is válságba került: a lap megdöbbentő olvasói fotókat közölt a színészről, aki ittasnak tűnő állapotban, a Corvin-negyedben, egy kuka mellett, a földön fekve aludt. Később a lap arról is hírt adott, hogy az elmúlt időszakban tucatnyi alkalommal hívott rá rendőrt az exe. A lap értesülései szerint Gusztáv állapota néhány hete leromlott és egyre érthetetlenebb dolgokat művel.

Kétségbeesetten kapaszkodik abba, amely számára a legutolsó jó dolgot jelentette, mégpedig a volt barátnőjébe. Egyszerűen nem képes elfogadni, hogy vége a kapcsolatnak, ezért túllőtt a célon: gyakorlatilag zaklatni kezdte az exét 

– árulta el a nő egyik ismerőse.

Dorina a Blikknek nem kívánt nyilatkozni, ám az ismerőse elmondta, a barátok aggódnak a hölgyért, mivel a szakításuk óta Gusztáv többször megjelent a lakásánál és számos alkalommal kellett kihívni a rendőröket. 

Összesen tizennégy alkalommal jártak járőrök az épületben: hol a volt barátnője, hol a szomszédok hívják ki őket, mert dörömböl az ajtón, a ház előtt balhézik, ordibál. A lakók nagyon kivannak már miatta, egyre többen ismerik fel az utcában, volt már rá példa, hogy a házhoz közelítve elzavarták – mondta egy ismerős.

A lap azt is megtudta, hogy a címen rendszeresen intézkedtek a rendőrök, ám feljelentés egyetlen alkalommal sem történt. A kiérkező rendőrök ilyenkor elkísérik, megnyugtatják Gusztávot, de eljárás feljelentés hiányában nem indult.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top