Szente Vajk szerint pont arra nem koncentrálnak balhéikkal a színházak, amire igazán kellene

F. B. | 2024. Augusztus 30.
Szente Vajk szerint a színházi szegmens haragban van, balhézik egymással, ahelyett, hogy arra fókuszálnának, ami igazán fontos lenne.

Szente Vajk elárulta, hogy ő maga hogyan látja a szakma helyzetét és mi a véleménye arról a sok botrányról, ami manapság a szegmensek között történik. A népszerű rendező bár nem gyakran árulja el véleményét a nyilvánosságnak, magánéletéről is csak keveset tudni, most mégis kivételt tett.

Fotó: Birton Szabolcs

Szente Vajk műsorvezetőként, rendezőként, színészként és íróként is tevékenykedik, a művészet iránti rajongása pedig már egészen kiskorában kezdődött. 

„Édesapám például tízéves koromban kezembe adta Shakespeare-t, esti meseként pedig Rejtő Jenőt olvasott fel, és ámulva néztem Kabos Gyulát, ahogy játszik a Meseautóban. Ez a nevelés a mai napig tart: már felnőtt voltam, amikor apukámtól megkaptam Barabási Albert-László Behálózva című könyvét, ami arról szól, hogy a hálózatok miként határozzák meg az életünket, a kommunikációs csatornáinkat meg a kapcsolati hálónkat. Sok hasonlóságot találtam a hálózatok és a színházi lét között” – mondta, majd hozzátette, lesújtja az a szakmai megosztottság, ami Magyarországot jellemzi mostanság.

Ugyanakkor motivál is, feltüzeli bennem a tettvágyat, hogy változtassunk, vagy ha tudok, akkor változtassak rajta. Mert a színházi szegmens, amiben az életem kilencven százalékát töltöm, haragban van, balhézik, nem ért egyet vagy nem beszél egymással, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, ami a feladata lenne. Jelesül azzal, hogy a nézőket becsábítsa a színházba

– árulta el véleményét. 

Via

Exit mobile version