nlc.hu
Sztárok
Lefogytak a sztárok a Sztárbox miatt

Ezek a sztárok mindent beleadtak, teljesen átalakultak a Sztárbox miatt

Hihetetlen, hogy mikre képes a rendszeres testmozgás és az életmódváltás.

Ma startol a Sztárbox, ám a csatorna – Henry Kettner sérülése miatt – már az első adásban változtatásra kényszerül. Miller Dávid Varga Ádámmal, Hódi Pamela Nemazalánnyal, Noszály Sándor pedig egyelőre ismeretlen ellenféllel csap össze.

Ezeket a mérkőzéseket hosszú felkészülés előzi meg, hiszen minden celeb győzni szeretne, nem akar az első körben kiesni. Ez pedig akarva akaratlanul azt eredményezi, hogy a sok edzésnek köszönhetően a testük átalakul, magukra szednek egy kis izmot, egyesek lefogynak. Mutatjuk a legnagyobb átalakulásokat! 

Király Viktor

Az énekes elmúlt két éve hullámvölgyekkel volt tele, a házasságát azonban sikerült megmentenie, így az egészsége következett. A sport hiánya és a rendszertelen táplálkozás oda vezetett, hogy magára szedett egy jó nagy súlyfelesleget, ám a Sztárboxnak és az ezzel járó edzéseknek köszönhetően lefogyott – mintha egy új ember lenne. 

„A bal oldalon láthatod azt a férfit, aki 110 kg-ot tolva, összetört önbecsüléssel gondolkodik inkább arról, hogy milyen sört fog inni, minthogy rendbe hozza az életét. Ez volt az régi énem. A jobb oldalon láthatod az új énem, aki 84 kg-ot nyomva, önbecsülése magas, visszanyerte minden motivációját, termékenységét és ihletét, remélve, hogy ez másokat is inspirál majd” – írta a poszthoz. 

Henry Kettner

Fél éve napi több edzéssel készült a műsorra az influenszer, ám a héten kiderült, hogy kénytelen visszalépni, hiszen a gerincsérve miatt veszélyes lenne ringbe lépnie. Ettől függetlenül az átváltozása tagadhatatlan, amit korábban egy posztban is megmutatott a követőinek.

„Van egy kakukktojás a képek között, nem lesz nehéz megtalálni melyik az. Ha lapoztok, – a harmadik képen a legelső edzésem előtti napon készült fotót láthatjátok. Az a durva, hogy – bár tudtam van hova fejlődni hiszen mindig van feljebb, de úgy voltam vele, hogy nem rossz a pacek. Hát, Huh… Nagyon durva, hogy ez az eddigi 5-6 hónap mit adott hozzá mind fizikálisan, mind mentálisan az életemhez” – írta.

Hódi Pamela

Az influenszer eddig is kiváló formában volt, azonban a bokszedzéseknek köszönhetően sok izmot magára szedett, ez pedig hatalmas különbséget jelent, ami a képeken is látszik. 

Szercsó 35 évesen felkeltél a kanapéról és elmentél egy profi edzésre! És milyen igaza volt, végülis csak 3 hónap kellett ahhoz hogy ne érezzek már izomlázat. Konkrétan fájt a jobb térdem amivel orvoshoz fordultam, fájt a bal vállam, az egész hátam és persze a bal kezemen az összes ujjam. Az elmúlt közel 4 hónap, heti 5 edzés egy olyan biztos pontá vált az életemben amin még magam is meglepődök. Annyira erős lett bennem az érzés az iránt, hogy nyertes legyek hogy képes vagyok nyaralás alatt futni, képes vagyok hétvégén is edzeni képes vagyok a kitűzött célomat előtérbe helyezni. Mert ez most rólam szól. Minden napom a családom körül forog, legyen nekik főtt étel, legyen itthon tisztaság, minőségi időt töltsek velük, és közben az influenszer munkáimat is időre elvégezzem, de a Sztárbox felnyitotta a szemem, hogy igenis lehetek én is első pár hónapig” – írta korábbi posztjában Hódi Pamela.

Horváth Tamás

Az énekes majd’ 20 kilót adott le, mióta elkezdett készülni a Sztárboxra. Mi tagadás, élete formájában van, ez pedig a fotóin is megmutatkozik, hiszen szemlátomást jobb a kedve, mióta a sport az élete szerves részét képezi. 

„Az elmúlt hónapok munkája… Boksz, diéta, akarat, kitartás. A baloldali képen 94 kiló felett voltam. A jobboldali képen már 79 alatt! Ez már önmagában győzelem számomra, s még messze a cél, de szívvel lélekkel fogok küzdeni az övért. Erős lélek mint az acél! Köszönöm a családomnak, hogy mindenben támogatnak ezen az úton! Köszönöm az edzőmnek @dobizsolti -nak, hogy megmutatta milyen csodálatos sport az ökölvívás, s hogy rátaláltam egy újabb szenvedélyemre!” – írta.

Fotó: RTL

Fotó: RTL

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top