nlc.hu
Sztárok
Szenvedtek a versenyzők az Ázsia Expressz egyik feladatán

Ázsia Expressz: Stohl András már könyörgött Ördög Nórának, hogy állítsa le a feladatot

Mindegyik versenyző kiborult, de a színész-műsorvezető különösen.

Az Ázsia Expressz legutóbbi adásában úgy tűnt, már a legelső feladat kifog a versenyzőkön. Vízzel kellett megtölteni egy műanyag hengert, amely a reality résztvevőinek a következő desztinációját tartalmazta, ám az olyan lyukas volt, mint egy szita. A páros egyik tagjának folyamatosan vizet kellett hordania, hogy feltöltse a hengert, és a felszínre jöjjön az úti célt rejtő műanyag gömb, miközben a társának a számtalan lyukkal kellett megbirkózni, nehogy kifolyjon belőle a víz. 

A versenyzők egymás után borultak ki a sziszifuszi munkától.

“Elveszítünk mindent, soha nem telik meg” – jegyezte meg Cserpes Laura édesapja. “Rohadt nehéz ez!” – tört ki Béres Anettből.

Stohl András pedig már könyörögni kezdett Ördög Nórának, hogy állítsa le a feladatot. “Nóri, állítsd már le! Nem bírjuk!” – fakadt ki káromkodva. A színész-műsorvezető már a mellkasát és a hasát szorította a hengerhez, hogy próbálja megakadályozni a víz kiszivárgását.

“Iszonyú kemény volt!” – jelentett ki Krausz Gábor, miután végül sikerült a párjával, Mikes Annával teljesíteni a feladatot. A sztárséf azt is hozzátette, hogy az Ázsia Expresszt inkább Halálvonatra kellene átnevezni. “Legközelebb ne azt írjátok ki, hogy Ázsia Expressz, hanem, hogy Halálvonat” – jegyezte meg.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top