nlc.hu
Sztárok
Laky Zsuzsi szabotálta Jolly-ékat

Jolly-ék szerint Laky Zsuzsi „emberségből nulla”

Bár ez egy játék és verseny, de azért emberségesnek lehet közben maradni - Laky Zsuzsi ebben most nem jeleskedett.

Az Ázsia Expressz ötödik évadában már megint Laky Zsuzsi körül forronganak az indulatok. Legutóbb azzal került célkeresztbe a nézők között a férjével, Dietz Gusztávval együtt, hogy a férfi minősíthetetlen hangnemben beszélt vele a tévé képernyőjén, és „kussolásra” intette, amin felháborodott a nézők többsége. Azóta Laky Zsuzsi megmagyarázta ezt a megalázó viselkedést, így elült a házaspár körül a vihar:

„Fontos, hogy ki mit akar a »zord külső« mögé látni, az embert is, vagy csak a parasztot, aki azt mondta a feleségének, hogy kussoljon! Szerencsésnek tartom magam, hogy megadatott az a képesség nekem, ami ezek szerint csak keveseknek, hogy mások fölött nem ítélkezem!” – írta Laky Zsuzsi a Facebookon megvédve a férjét.

Laky Zsuzsi (Forrás: Trenka Attila / Fotocentral)

Laky Zsuzsi (Forrás: Trenka Attila / Fotocentral)

Most azonban megint sikerült olyat tennie a volt szépségkirálynőnek, amivel kihúzta a gyufát a versenytársaknál és a nézőknél. Az Ázsia Expressz egy verseny, de ettől még nem kell egymás alá vágni, és szabotálni a másik páros, jelen esetben Jolly és Barbie játékát. Történt ugyanis, hogy Jolly-ék kétségbeesetten igyekeztek stoppolni, fuvart találni maguknak, ám mikor odamentek ahhoz az autóhoz, amiből Laky Zsuzsi és férje már kiszállt, Zsuzsi visszaszaladt, és szólt a sofőrnek, hogy ne vegye fel Jolly-ékat, ne vigye el őket is.

„Láttuk Zsuzsit, hogy integetett a sofőrnek, hogy »el ne vidd őket, nehogy elvidd!« – nyilatkozta Jolly. – Próbáltak minket ezzel is akadályozni. Nem volt sportszerű szerintem, én ilyet soha nem csinálnék.” Barbie még hozzátette:

Ennek két oldala van, nyilván ez egy verseny, de emberségből meg nulla.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top