nlc.hu
Sztárok
Interjú Mészöly Annával, a Fekete pont sztárjával

El akarták tiltani a színészi pályától, most Adrien Brodyval játszik és őt választották a legjobb színésznek Locarnoban – Interjú Mészöly Annával

A szülei féltették a színészi pályától, ezért felvételizni sem szerették volna elengedni, ma már a Miskolci Nemzeti Színház egyik vezető színésznője. A Fekete pont című filmben nyújtott alakításáért a Locarnoi Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták. Mészöly Annát kérdeztük Adrien Brody magyar tudásáról, és persze arról, hogy a Fekete pont tanító nénijeként hogyan bírt el sok-sok gyerekkel.

A Velencei Filmfesztiválon kiszúrtalak A brutalista című filmben Adrian Brody oldalán. Hogy kerültél a filmbe?

Egy casting folyamat eredményeként. Nemesházi Bea behívott erre a prostituált szerepre, és hálistennek kiválasztottak.

És milyen színészpartner Adrien Brody?

Csodálatos. Egyenrangú partnerként kezelt, kíváncsi, nyitott és alázatos volt, és az érződött, hogy szeretné minél jobban megcsinálni a jelenetünket. Ötletelt, a filmbeli helyzettel foglalkozott.

A jelenetben magyarul beszélgettek. Milyen volt Brody magyarja?

A jelentünkben angolul beszéltünk, csak egy-egy magyar mondata volt. „A k*rva anyádat” például elég jól ment neki. (nevet) Ugyan Adrian édesanyja magyar származású, de ő maga már nem beszél magyarul. Még nem láttam a filmet, nem tudom, hogy nagy egészében mennyi magyar szövege van benne.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

És ha már nemzetközi sikerekről beszélünk: a Fekete pontban játszott szerepedért téged választottak a legjobb színésznőnek a Locarnoi Nemzetközi Filmfesztiválon. Milyen volt ezt átélni?

Fantasztikus újdonság volt az egész fesztivál, korábban ilyesmiben nem volt részem. A díj pedig meghökkentő, boldog, emelkedett pillanatokat okozott. Ami a legfontosabb volt, hogy megtapasztalhattuk, hogy a premier vetítésen a közönség milyen jól értette a film humorát és a mélységeit is. Rengeteg jó kérdést, megjegyzést kaptunk az azt követő beszélgetésen. Bár saját történetet mesélünk, kiderült, bizonyos részei mégis univerzálisak. Persze vannak benne olyan finomságok is, amik elsősorban a magyar nézőknek találnak be.

És végig ott voltál, vagy a vetítés után hazajöttél és a díjért megint vissza kellett menned?

Augusztus nyolcadikán kiutaztam, kilencedikén volt a bemutató és rögtön utána már jöttem is haza. Nem tudtam kint maradni a többiekkel, mert egy nagyon fontos barátnőm esküvőjére voltam hivatalos tizedikén. Aztán eltelt néhány nap, épp egy másik barátnőm születésnapjára válogattam a lufikat, amikor megcsörrent a telefonom, és láttam, hogy egy svájci szám hív. Felvettem, és az úr a vonalban sejtelmesen kérdezgette, hogy hol leszek szombaton. Mondtam, hogy előadásom lesz Balatonbogláron, aztán letettük, mondta, hogy még keresni fognak. Ezután rögtön felhívtam a film producerét, Osváth Gábort, és kérdeztem, hogy őt is hívták-e, mert abban reménykedtem, hogy a filmet díjazták. Mondta, hogy nem, de visszahívta az urat, és megtudta, hogy én kapom a legjobb színésznek járó díjat a fesztiválon, abban a szekcióban, ahol a mi filmünk versenyzett.

És ha aznap játszanod kellett, hogy tudtad átvenni a díjat?

Innen is nagyon köszönöm Nagy Viktornak, illetve a Kultkikötő csapatának azt a hatalmas gesztust, hogy elintézték, hogy egy nappal később játszhassuk az előadást. Így tudtam átvenni a díjat.

Ez a díj mit jelenthet számodra?

Ezt pontosan nem tudom. Talán ennek köszönhetően hamarabb eszébe jutok majd egy-két alkotónak. Nem szeretném túlgondolni, egyszerűen csak örülök neki, és bízom benne, hogy elvezet egy-egy újabb lehetőséghez.

A Fekete pont főszerepét hogyan kaptad meg?

Szintén egy casting eredményeként. Fátyol Hermina hívott, eszükbe jutottam Szimler Bálinttal. Talán négy vagy öt forduló volt, és a végén én maradtam.

Megnézem
Összes kép (10)

Az a fajta színész vagy, akit felspannol a casting-helyzet, vagy kimondottan nem szereted ezt?

Valahol a kettő között vagyok. Sok múlik azon, hogyan fogadnak, hogy mi történik a castingon. Amikor megérzem, hogy csak azért hívtak be, hogy meglegyen a szükséges kvóta, és valójában nem is igazán figyelnek rám, az nem túl jó érzés, de itt érződött, hogy tényleg kíváncsiak voltak rám.

Volt valami különleges a Fekete pont castingjában?

Az, hogy végig improvizáltunk, minden fordulón. A vége felé már kimentünk egy iskolába is, ott már egy kisfiú is velem volt, a másik főszereplő jelölt, illetve, Bálint, a film rendezője is. Elmondták, hogy mi az alaphelyzet, és utána belecsaptunk. Aztán később a forgatáson is improvizáltunk, szerintem nem is volt két ugyanolyan felvétel. Bálint nézte, amit csinálunk, elmondta a meglátásait, aztán az instrukciói alapján közösen sűrítettük a jeleneteket, a lényeges pontokat mindig benne hagytuk. 

Rengeteg gyerekkel forgattál együtt és a felnőttek között is sok volt a nem hivatásos színész. Ők ezt hogyan viselték?

Abszolút jól. Bálinték olyan környezetet, olyan helyzeteket teremtettek, ahol mindenki a lehető természetesebben, önazonosan, hűen a szerepéhez tudott létezni, elkerülve ezzel, hogy egy rossz imitálást lássunk.

És te mennyire vagy azonos Jucival, a tanárnővel?

Sok dolgot beletettem Juciba magamból, de természetesen ő nem én vagyok, nem egy dologban különbözünk. Inkább egy lehetséges énemet képzeltem el.

Feltűnt, hogy az ehhez hasonló iskolai filmekben a jó fej tanár szinte mindig az, aki irodalmat tanít. Ez már a Holt költők társaságában is így volt.

Talán, mert az irodalom humán tantárgy, aki irodalmat tanít, arról valami lágyabb, empatikusabb kép él a fejünkben, talán a tapasztalatainkban is, többek között nekem is, de természetesen semmi sem fekete-fehér, biztosan vannak jóságos, kedves fizika tanárok is.

Neked milyen emlékeid vannak az iskolából? 

Én jó tanuló voltam, és alapvetően szerettem iskolába járni, szerettem, hogy új impulzusok érhetnek, újdonságokról hallhatok. Persze nekem is voltak rosszabb tanáraim, de nem okoztak hatalmas traumákat. A gimi küzdelmes volt, muszáj volt előbb tanulnom ahhoz, hogy utána mehessek színjátszóra.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Mikor dőlt el, hogy színész leszel?

Még Kecskeméten, a színjátszó csoportban. Annyira beleszerettem, hogy úgy éreztem, ez az én utam. 

Sosem volt B-terved?

Nem volt. Mielőtt ez a nagy szerelem beütött, érdekelt a régészet, egyiptológus szerettem volna lenni.

A film a büntetésre építő iskolai nevelést mutatja be. Egy olyan rendszert, ahol a parancsokat gondolkodás nélkül teljesíteni kell akkor is, ha nincs sok értelmük. Ilyesmibe te sosem futottál bele?

Nyomokban biztosan jelen volt, és sajnos sok helyen ma is ez működik, ami elég szomorú. Talán már nem kell a sarokban kukoricán térdepelni, de attól még semmiképp sem vezet sehová ez a poroszos, büntetésekre építő nevelés. A jó iskola nemcsak leadja a tananyagot, hanem szabadon kommunikál is róla, és képes motiválni a diákokat, kialakítani bennük a tudásvágyat. Erre ma egyre kevesebb intézményben van lehetőség.

Szerinted a Fekete pont a magyar iskolarendszer kritikája?

Részben. Szerintem a film ennél jóval tágabb, több dolgot érint. Például azt, hogy milyen gyakran gondolkodunk skatulyákban, félünk a másik másságától, vagy hogy a gyerekkorunkban szerzett tapasztalataink milyen meghatározóak.

Juci karaktere kívülálló ebben a közegben.

Igen, ambíciókkal telve érkezik meg az iskolába, aztán a lelkesedése napról napra kopik, ahogy falakba ütközik.

Mit gondolsz, a filmben történtek hatására Juci a tanári pályán marad, vagy elszegődik Aldiba pénztárosnak?

Erre nem kapunk választ a film végére se, de szerintem többféle utat el lehet képzelni számára a történtek után. Az biztos, hogy ezek a tapasztalatok komoly csalódást okoztak számára. Remélem, nem vesztette el örökre a hitét, és megtalálja azt, ami értelmet ad számára az életben.

Veled előfordult már, hogy hajtott a lelkesedésed, de folyamatosan falakba ütköztél?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a pályámon hamar jó lehetőségeket kaptam. Az indulás önmagában is kihívás volt, egyáltalán az, hogy a felvételiig eljussak. A családom féltett a színészi pályától, ezért nem akartak elengedni a felvételire.

Miután felvettek, azért elfogadták, hogy színész leszel?

Meglepődtek, talán kicsit örültek is, de azért kaptam egy megjegyzést, hogy most jön csak a neheze. Azóta nyilván elfogadták, hogy ezt a pályát választottam, és talán azt is mondhatom, hogy most már büszkék rám. Hozzátartozik, hogy szeretetteljes közegben nevelkedtem, csak elhatalmasodott a félelem odahaza a vágyammal kapcsolatban.

Mészöly Anna, Mátis Pál és Szimler Bálint a Locarnói Filmfesztiválon (fotó: Locarno Film Festival)

Mészöly Anna, Mátis Pál és Szimler Bálint a Locarnói Filmfesztiválon (fotó: Locarno Film Festival)

Volt netán művészember a családban, aki éhkoppra jutott?

Apukám szobrász, de keveset tudok róla.

Azért volt valaki, aki támogatott az álmaid megvalósításában?

A gimnáziumban a legjobb barátnőmmel, Varga Borival szinte mindent együtt csináltunk, ami ehhez kapcsolódott, erősítettük egymást, illetve magának a színjátszós közegnek és a tanárunknak, Orbán Editnek is nagyon sokat köszönhetünk. Biztatott, támogatott bennünket.

A karaktered, Juci hátteréről nem sokat tudunk meg, sosem látjuk őt az iskolán kívül. Nem tudjuk, hogy házasságban él-e, vannak-e gyerekei… Beszélgettetek erről Bálinttal?

Bálint nem szerette volna a magánéletet belekeverni, elvinni a fókuszt arról, ami a fő szálon, az iskola falai között történik. Még a castingon szó volt arról, hogy Juci a szülésből jött vissza, és így kerül az iskolába, de mire a forgatáshoz értünk, ezt elhagytuk. Ott már úgy gondoltam Jucira, mint akinek nincs saját gyereke, de ennek különben nincs nagy jelentősége a filmben. Bálinttal elsősorban nem a karakter hátteréről beszélgettünk sokat, inkább az adott helyzetekben adott reakcióiról.  Többször éreztem úgy, hogy egy adott helyzetben Jucinak már szólnia kéne valamit, harciasabban kiállnia magáért, vagy másokért, de Bálint inkább arrafelé terelt, hogy Juci nem ilyen, ez nincs meg benne, és igaza volt. Én hamarabb szólnék, de Juci nem.  Ez pedig így jellemzőbb, pontosabb.

Sokáig nyelünk, hallgatunk, egyszer meg eljön a pont, amikor robbanunk.

Nagyon izgalmas volt sokszor szavak nélkül megjeleníteni a karakter belső vívódását.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Milyen volt ennyi gyerekkel forgatni?

Mivel Juci egy kívülálló karakter, nem kellett úgy tennünk, mintha össze lenne szokva a gyerekekkel, így előzetesen nem kellett extrán sok időt töltenünk azzal, hogy egymásra hangolódjunk. Fátyol Hermina és Holczer Sári fantasztikusan rakták össze az egész castot, például az osztályt is. A forgatás előtti héten kicsit próbáltunk a gyerekekkel, de tényleg csak néhány helyzet volt, például az, hogy „most bemegy hozzátok az új tanár, és kicsit szívassátok”. A gyerekeknek olyan volt ez, mint egy nyári tábor. Sokat játszottunk, de persze össze kellett fogni őket, terelgetésre volt szükség, hogy működjenek a jelenetek, és ilyenkor a labda gyakran nálam pattogott. 

A Fekete pont rendszeren kívüli film, filmes mértékkel gyakorlatilag aprópénzből készült. Ez érződött valamiben a forgatáson?

A Fekete pont szívvel-lélekkel készült, sokan valóban ingyen vagy jelképes összegekért dolgoztak benne, de ez nem számított.  Egy közös üggyé alakult, amiért mindenki odatette magát, és megérezte benne a saját felelősségét. Engem is azonnal behúzott, nagyon tetszett az alapötlet, szerettem volna a részese lenni. Viszonylag gyorsan, 17 nap alatt forgattuk le, és szerencsések voltunk az időzítéssel. Nekem épp nyári szünetem volt a Miskolci Nemzeti Színházban, és a tavalyi színészsztrájk miatt az operatőrünk, Rév Marcell is haza tudott jönni Amerikából, hogy velünk dolgozzon. Egy valóban működő iskola, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola területén forgattunk a nyári szünetben, és mivel a film összes jelenete ott játszódott, ez könnyítette a helyzetet.

Most min dolgozol?

Ascher Tamással próbáljuk A nyugat császára című darabot a Miskolci Nemzeti Színházban.

A Fekete pont szeptember 19-től látható a magyar mozik műsorán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.