nlc.hu
Sztárok
Dopeman a Titkok Ramónával című műsorban

Dopeman úgy érzi, kudarcot vallott apaként

Őszintén mesélt a magánéletéről a rapper.

A TV2 Titkok Ramónával című műsor új részében Dopeman válaszolt kendőzetlen őszinteséggel Lékai-Kiss Ramóna kérdéseire.

 Az 50 éves rapper az interjúban elárulta, úgy érzi, kudarcot vallott apaként.

“Hétvégi apuka vagyok. Illetve az voltam. 2013-ban, mikor 6 éves volt a lányom, akkor beadtam a felmondásomat az anyukájának, és akkor különváltunk. Nyilván lejátszottuk ezeket a kötelező köröket, amit egyébként senkinek nem szabadna. (…) A háborúzás, meg a különböző játszmák, amiket a szakító párok lejátszanak, és aztán utána nyilván bennem történt egy megbékélés, mikor az kiterjedt minden viszonyra. De azért az nem volt egyszerű út, úgyhogy hétvégi apa lettem. Ehhez képes igyekeztem törekedni arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzam a helyzetből. Ez hol sikerült, hol nem. A lányomat látva, meg az eredményét, meg a viselkedését, meg az egész stílusát, ahogy meghatározza magát a világban, azt hiszem, hogy valamilyen módon sikerrel jártam, de azért nem olyan apa lettem, mint szerettem volna lenni. Talán ez az egyetlen igazi kudarcom az életemben” – vallotta be.

Dopeman az nlc-nek 3 évvel ezelőtt adott interjújában is hosszan beszélt a lányáról, a most már 16 éves Fanniról: “Ő is egy kemény karakter. A saját karaktere legalább annyi problémát fog okozni neki, mint az enyém nekem, de birtokában van a képességnek, hogy ezt menedzselje. (…) Komoly adottságai vannak: négyszeres korosztályos táncvilágbajnok a hiphop műfajban, amit csinál, emellett egészen kiváló tanuló. (…) Jelen álláspont szerint gyerekpszichológus akar lenni. (…) Nyilván minden szülő hazabeszél, de ő tényleg egy egészen egyedülálló gyerek. (…) Egészen korán elmondtam neki, hogy egyet kérek tőle: ne legyen követő! (…) Menjen a saját vágányán, találja meg a többiekkel a szinkront, de sose legyen a tömeg része, és aknázza ki magát. Mindezt ne miattam, hanem maga miatt tegye. Nekem nem kell megfelelni, nekem mindenhogy jó, én mindenhogyan szeretem. Remélem, a tehetsége nem temeti maga alá.”

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Titkok Ramónával – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top