Lékai-Kiss Ramóna a Sztárban Sztár All Stars versenyében foglal zsűriként helyet. Az adásokra egy egész beauty stáb készíti fel, hogy a legjobb formájában léphessen a közönsége elé. Mint mondta, zsűrizni is akkor tud csak magabiztosan, ha ő is így érzi magát a bőrében. Hajvágása után azonban elgondolkozott, hogy vajon ez egy tényleg új életszakasz kezdete-e.
„Az a helyzet, hogy idén negyvenéves leszek… Ezt azért fontos elmondani, mert az ember nagyjából mire eljut idáig, tudja, mi az, ami jó áll neki, amit szeretne magából megmutatni. És jobb esetben azzal is tisztában van, mi az, amit viszont jobb eltakarni. Holdampf Linda a stylistom, ő álmodja meg a szettjeimet, és azért imádok vele dolgozni, mert egy lélegzetvételemből tudja, mire vágyom. És szó szerint tetőtől talpig ismer, még a derékbőségemet is kívülről fújja – nevet fel. – Azt is tudja, hogy a térdeimet nem szívesen mutogatom, a hátamat viszont annál inkább. Vagy ha úgy van, egy mélyen dekoltált felsőt is szívesen felveszek. Nem magamutogatás céljából, csak mert nőiesebbnek érzem magam. Ez pedig értelemszerűen hatással van az önbizalmamra. Nem mindegy, milyen hangulatban, állapotban ülök be zsűrizni. Muszáj, hogy stabil legyek, hogy jól érezzem magam közben. És igen, ezt nagy részben a beautystábom biztosítja nekem. Hetekkel előre le van beszélve, mit viselek majd az adásokban, milyen lesz a hajam, a sminkem. Bár azt a ruhát, amit az első élő show-n viseltem, az előző napon találtuk ki. Délután ráadásul, tehát nem kapkodtuk el. Cserébe már akkor tudtuk, mi lesz rajtam a finálén” – mondta Rami a Story-nak, majd kitért a hajhosszának a megváltoztatására is:
„Nem titok, azért kellett levágni a hajam, mert a sok forgatás miatt, hogy állandóan szárítottuk, pöndörítettük, vasaltuk, tönkrement. Most az a terv, hogy negyvenéves koromra – van még két és fél hónapom – visszanövesztem, legalább vállig. Most volt az utolsó visszavágás.
Szeretem, de nem tudtam megszokni a rövid hajat… Volt is egy parám, miszerint ’Úristen, lehet, hogy kapuzárási pánikom van, nem kapok levegőt, negyvenéves leszek’, és beugrott, hogy a nők idősebb korukban szoktak rövid frizurára váltani. Gondolhatjátok, hogy éreztem magam. Szóval nem szoktam meg, de valahol mégis megbarátkoztam vele.
Mondjuk, ehhez az is kellett, hogy amikor hazamentem a fodrászomtól, Kozma Norbitól, a férjem úgy fogadott, hogy ’Ohh helló, szexi új feleségem!’, ami adott egy új löketet. Szóval itt a Sztárban Sztár All Starsban még a saját hajamból igyekszünk kihozni a legtöbbet, de a Dancing with the Starsban már póthajazni fogunk, jöhet a lófarok és a derékig érő haj!”