A feszített tempónak és a fáradtságnak köszönhetően nem csoda, hogy könnyebben kialakulnak parázs viták és konfliktusok az Ázsia Expressz párosai között. Ezúttal Zsigmond Angi és Mészáros Bende fogalmazott meg kemény véleményt Mikes Annáról és Krausz Gáborról, s a kulisszák mögött sem fogták vissza magukat.
Angit ugyanis nagyon nehezen érintette, hogy pont Laky Zsuzsi és Dietz Guszti, illetve Szuperák Barbi és Jolly párosa ellen kellett menniük a hajszában, amelynek következtében végül Zsuzsi és Guszti távoztak vesztesként. Angi ezek után megjegyezte, hogy bizony volt olyan páros, akik más nevet mondtak a kamerák előtt, mint amit előző este sugalltak.
Meglepődtünk nagyon sok ember személyiségén, hogy mennyire kétszínűek tudnak lenni, és hogy ha haza kell mennünk, örülünk, hogy végre normális barátok fognak körbevenni, nem kétszínű, ötvenéves p…ák, vagy nem tudom, hogyan nevezzem őket.
Ezután Krausz Gáborékról is szóltak egy-két szót:
Lehet, hogy a tévénézők kívülről azt látják, milyen álompár, meg hogy milyen aranyosak, de a játék alatt ennél kétszínűbb párral, mint ők, nem találkoztunk