A Sztárbox legutóbbi adásában Földes Eszter és Lola mellett Czutor Zoltán és Mészáros András, illetve Torghelle Sándor és Shane Tusup küzdöttek meg egymással a ringben. Bár nem túlzás azt állítani, hogy egy ország várta Shane Tusup és Torghelle Sándor összecsapását, a meccs azonban hamar véget ért, miután az egykori focista akkora ütéseket mért az úszóedzőre, hogy a bíró leléptette – így technikai KO-val Torghelle nyerte a mérkőzést.
Tusup bár megvárta, míg kihirdetik a győztest, de rögtön elviharzott a stábjával együtt, később állítólag nyilatkozni sem akart – tudtuk eddig. Most azonban újabb részletek derültek ki arról, hogy hogyan is reagált a vereségre.
A Blikk információi szerint tőle zengett az egész folyosó, ahogy ki akarta adni a dühét, majd csalódottan próbálta feldolgozni a vereséget. Tusup az újságírók kérdéseire sem válaszolt, mint mondta, előbb le kell nyugodnia.
Egy közleményben reagált
Végül a Tusup egy közleményben fogalmazta meg gondolatait:
„A gondolataim között sem szerepelt, hogy két sportolói háttérrel rendelkező személy összecsapása ilyen stílusban megy majd végbe. Azt gondolom, hogy a sportban arra nem illik büszkének lenni, ha valaki folyamatosan kapja a piros lapokat, hiszen ez komoly jelentéssel bír. Én a felkészülésem alatt csak a saját dolgomra koncentráltam és a fejemben nem volt más opció, kizárólag a fair-play, mint mindig. A mérkőzés befejezése a bíró döntése volt, amelyet elfogadtam és az ellenfelemmel történő sportszerű kézfogás után hagytam el a ringet. Természetesen egy ilyen típusú mérkőzés után át kellett gondolnom, hogyan is tudnék nyilatkozni a ringben történtekről. A félreértések elkerülése végett, a sajtótájékoztatón elhangzottak visszhangjára a következőkkel szeretnék reagálni: a Sándorral való korábbi ismeretségünk révén nem gondoltam volna, hogy a poént többek komolyan veszik”