nlc.hu
Sztárok
Erős Antónia az asztalra csapott az Árulókban: „Nem viselkedhettek így, csesszétek meg!”

Erős Antónia az asztalra csapott Az Árulókban: „Nem viselkedhettek így, csesszétek meg!”

Betelt a pohár a híradósnál.

Csütörtök este újabb résszel folytatódott Az Árulók az RTL csatornáján. A kerekasztal ceremónia ezúttal sem volt feszültségtől mentes, Erős Antóniánál pedig el is pattant valami, amikor gyilkos társa, Hevér Gábor Hadas Krisztába fojtotta a szót. 

Erős Antónia az asztalra csapott az Árulókban: „Nem viselkedhettek így, csesszétek meg!”„Nagyon kérlek benenteket, hogy ezt a férfi-nő játékot hagyjátok abba. Nekem abból rohadtul elegem van, hogy úgy csináltok, mintha ti leszólhatnátok, vagy beszólhatnátok nekünk – nem szólhattok be, nem szólhattok ilyen stílusban, nem viselkedhettek így velünk. Elég volt, csesszétek meg. Nem utólag kell bocsánatot kérni” – szólalt fel a tévés, amit nőtársai bólogatással, majd tapssal jutalmaztak. A mellette ülő Hadast azonban nem győzte meg mondandójával.

Azt láttam, hogy mint az osztályfőnökre, úgy néznek rá egy csomóan, hogy „tessék visszajelezni, hogy jól csinálom-e”. Ez a nőjogi beszéd, amivel természetesen az ember egyetért, arra a kérdésre, hogy érveljen a Zoli ellen, megint egy kamu volt. A nők érzelmére akart ezzel appellálni.

– idézte őt az Index.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top