Zimány Linda a Palikék Világa Ilyen az élet című műsor vendége volt, melyben elárulta, hogy milyen zaklatásoknak volt kitéve az elmúlt időszakban. Mint kiderült, két embertől érkeztek a sokkoló üzenetek, az egyiket a hatóságok már el is kapták.
„Azt gondolom, semmiféle zaklatás nem fér bele az ember életébe, de van egy szint, ami már nagyon durva. Itt két olyan eset volt, ami már az életemet fenyegető zaklatássá fajult” – kezdte Linda.
Virtuális felületeken, jelen esetben a Instagramon küldözgettek különböző profilokról üzeneteket, hogy hullazsákban fognak hazavinni; felveszik, ahogy összetörik a csontjaimat; és ahogy visítok, azt kamerára veszik. A szüleimet és az egész családomat kiirtják – hogy idézzek.
„Különböző hasonló üzenetek jöttek. Azt hittem, ez egy embertől jön, mert amikor letiltottam az egyik profilt, hasonló jellegű üzenetek kezdtek el jönni körülbelül egy héten belül egy másikról” – magyarázta a modellből lett jogász.
Volt olyan is, aki rágalmazta őt:
„Nálam akkor szokott elgurulni a gyógyszer, ha olyan valótlan állítás történik, ami már megüti a bűncselekmény kategóriáját. Mondjuk, ha valaki megvádol olyan dologgal, ami nem igaz… Például azzal, hogy mondjuk van egy olyan komment, hogy »Zimány Linda ruhamárkája szerintem egy pénzmosoda«. Ez rágalmazás, ez becsületsértés, ez az üzletemet bántja, a hitelemet rontja”
Linda szeme előtt a saját bőrén megtapasztalt szörnyűségek miatt egy másik cél is lebeg:
„Szeretném, ha ebben változás lenne a jövőben. Nyilván ez egy bonyolultabb dolog, mert ehhez szerintem a törvényeken is módosítani kéne, szigorítani. Komolyabban kéne venni az embereknek a személyiségi jogait, azt, hogy azok ne sérüljenek. De nem reménytelen! – szemlézte a beszélgetést a Blikk.