Így festett pályakezdő színésznőként Molnár Piroska

nlc | 2024. Október 01.
A csodálatos Molnár Piroska ma ünnepli 79. születésnapját. Galériánkban megnézheted, milyen bájos volt huszonéves pályakezdőként, és mennyit változott lenyűgöző pályafutása évtizedeiben.

Molnár Piroska 1945. október 1-jén látta meg a napvilágot Ózdon. 1964-ben elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, majd annak elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1971-től Kaposvárott játszott, majd 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja lett.

Számtalan felejthetetlen színpadi alakítás fűződik a nevéhez. Emellett főiskolás kora óta foglalkoztatott filmszínésznő is, játékfilmekben és televíziós produkciókban egyaránt.

Munkásságát Kossuth- és Jászai Mari-díjjal is elismerték, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, érdemes és kiváló művész, valamint a Nemzet Színésze cím birtokosa. 

A mai napig is aktívan dolgozik, a Thália Színház társulatának tagjaként több előadásában is látható, de más teátrumok színpadán is fellép, még úgy is, hogy térdproblémái miatt már nehezebben mozog.

„Muszáj bírnom. Jelenleg is kilenc fontos előadásom van, és tudja, hogy van ez: a szerződés köti az embert… Persze hogy szeretem, hiszen ez az életem. De tudomásul kell venni, hogy nem vagyok fiatal, és a szervezetem olykor jelez. Szerencsére a térdem, a rossz térdem állapota valamelyest javult. A szívemre pedig egy pacemaker vigyáz, szoktam is mondani: vajon meddig bírja bennem az elem…” – nyilatkozta korábban a Blikknek.

Molnár Piroska

Az utolsó kör című filmben Bessenyei Ferenccel (Fotó: Fotocentral/Szóvári Gyula)

Molnár Piroska

A színésznő a nyolcvanas években (Fotó: Fotocentral/ Oláh Csaba)

Molnár Piroska

Egy régi társulati fotón (Fotó: Fotocentral/Archívum Nők Lapja)

Molnár Piroska

(Fotó: Fotocentral/ Archívum Story-Best)

Molnár Piroska

Helyey Lászlóval a Hegedűs a háztetőn című musicalben (Fotó: Fotocentral/Archívum Nők Lapja)

Molnár Piroska

Nemzeti Színház évadbúcsúztatóján 2004-ben (Fotó: Fotocentral/Schumy Csaba)

Molnár Piroska

A Ruttkai Éva Színház Hyppolit a lakáj című színdarabjának premierjén, 2006-ban (Fotó: Fotocentral/Fotó: Schumy Csaba)

Molnár Piroska

2011-ben az RTL Klub Reggeli című műsorában (Fotók:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Molnár Piroska

A Tévedések vígjátéka című előadás sajtótájékoztatóján 2015-ben (Fotó: Fotocentral/Fotó: Olajos Piroska)

Molnár Piroska

2019-ben a Pozsonyi Pikniken (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Molnár Piroska

A Keresztanyu című sorozat címszerepében (Fotó: RTL Sajtóklub/Sárosi Zoltán)

Molnár Piroska

A Ványa bácsi-Buborékkeringő című film forgatásán 2024 augusztusában (Fotó: Fotocentral/Trenka Attila)

Exit mobile version