Négyen maradtak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban utolsó adására: három Ártatlan – Muri Enikő, Hadas Kriszta és Url Izabella -, valamint az egyetlen bennmaradt Áruló, Hevér Gábor, aki már a krimi-reality elejétől Árulót játszott. Árpa Attila még egy utolsó próbatétel elé állította a döntősöket: a tét egy tőr volt, amely két szavazatot ért az utolsó kerekasztal-szavazáson. Ezt Hevér Gábor szerezte meg, akinek előző este fel kellett fednie magát Muri Enikő előtt az Igazság Vacsoráján.
A voksoláson Hevér Gábor úgy döntött, a győzelemért nem él a tőr adta lehetőséggel. Ez azonban rossz húzás volt, mivel a három Ártatlan a színészre szavazott, ezzel pedig Hevér Gábor kiesett. Így Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabell vehetett részt a Tűz Ceremónián, ahol eldőlt, nem lesz több kieső. Ezt követően felfedték egymás előtt, hogy mindannyian Ártatlanként élték túl a játékot. Ezzel ők nyerték meg Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadát (azaz a krimi-reality 2. évadában is az Árulók kerültek ki győztesen), ők vihették el a játékok folyamán összegyűlt pénznyereményt, a 15,1 millió forintot, amelyen egyenlő arányban osztoznak.
A kommentelők azonban kiakadtak a reality végjátékán, forrnak az indulatok az RTL közösségi oldalán, mondván elvették Hevér Gábortól a győzelmet a játék készítői azzal, hogy fel kellett fednie magát Muri Enikő előtt az Igazság Vacsoráján.
“Az, hogy felfedték a Gyilkos kilétét, nagy csalódás. Esélye se volt Gábornak, hogy bent maradjon a játékba. Unfair volt a játék készítőitől.”
“Árulással nyerni???…. A lelkiismerete hogy van Enikőnek? (…) Gábor a nyerő!”
“El@úrták ezt a műsort is a vacsorával!”
“A szerkesztők elvették Gábor győzelmét! (…) Nem értem, miért kellett ez a vacsora-baromság. Nekem Gábor a nyertes!”
“Ejnye, szerkesztők, inkorrektek vagytok!”
“Így elcseszni a végét!”
“Lapos lett a vége Gábor nélkül.”
“Ezt a játékot nem nyerték meg az ártatlanok! Ezt elvették szó szerint Gábortól a játék készítői! Ilyen aljas húzást még soha egy játékban nem láttam! Zseniálisan játszotta végig és az utolsó pillanatban kötelezték arra, hogy saját magát kellett elárulnia! Milyen játék ez???”
“Enikő lett az igazi nagybetűs ÁRULÓ! Szemét húzás volt, Gábort így kigolyózni.”
“Egy krimiben mindig az ártatlanok nyernek. Gondolkozzunk az RTL fejével, hogy juthat ilyen végeredményre. A vacsorát találták ki biztosítéknak erre. Ez az elem szerintem opcionálisan szerepelt a forgatókönyvben, egy ilyen felállásra gondolva. Gábort nem hozhatták ki szellemkereső bajnoknak, mert akkor értelmetlen a vacsora… Az sejthető volt a részükre, hogy Gábor kilogikázza a helyes választ és ezzel megszerzi a tőrt és képes maga mellé állítani Krisztát. Viszont, hogy ezt a vacsorát beiktathatták, ezzel volt némi esély arra, hogy a bizonytalan Krisztát a lányok maguk mellé állítsák. Ha mégis Kriszta, Enikő és Gábor állt volna a végjátékban, akkor ott Gábor simán nyert volna, mert Krisztával kirakják Enikőt. Ez pedig a krimik törvénye szerint nem lehetséges, és az RTL nem akarta hogy a “rossz” győzzön.”
“Van egy játékos, aki elejétől a végéig bent marad, mint áruló, de kötelező neki az utolsó előtti este felfednie magát egy ártatlannak. Érti ezt valaki???”
“Miért kellett Gábort – a legjobban teljesítő játékost- egy ilyen igazságtalan húzással elintézni? Szerintem Gábor dacból nem használta fel a dupla szavazatot, válaszul az “őszinteség vacsorájára” a szerkesztőknek!”
“Gábor győztes lett volna, ha nem kell felfednie magát!”
“Joga lett volna korrekten végigvinni a játékát az ismert szabályok szerint.”
“Szerintem ez egy nagyon nem fair befejezés volt, Gábor érdemelte volna meg a nyereményt!”
– olvasható többek között a hozzászólásokban.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor állítólag még idén visszatér az RTL-re, ugyanis – a SorozatWiki információi szerint – egy civiles évada is lesz. A portál úgy tudja, hogy a celebes évad mellett egy civiles évadot is felvettek, és az is még ősszel képernyőre kerül.
Kiemelt fotó: Sajtóklub