Nem mondott rögtön igent a Kőgazdag fiatalok (Rich Kids Hungary) második évadára Goston Filip, egy kicsit győzködni kellett. Mivel a rendezvényszervező cége mellett egy ingatlanfejlesztő cégnél is dolgozik, nehezen fért bele a műsor a sűrű időbeosztásába, de végül megoldotta a dolgot.
A polgárpukkasztásra berendezkedett műsor szereplője most éppen azzal akar polgárt pukkasztani, hogy elmondta, a ruhatára olyan gazdag, hogy azt a nők is megirigyelnék – írja a Ripost.
Minden ruhadarab típusból van vagy száz-százötven darab. Ha fél évig nem mosnék, akkor is lenne mit felvennem. Vannak ruháim, amit tisztítóba hordok, de most éppen két hónapja nem indítottam el a mosógépemet, és még bőven van tiszta ruhám. Az már más kérdés, hogy a mosógép tetején felhalmozódott szennyesruha-kupac lassan eléri a plafont, pedig négyméteres a belmagasság.
Filipről a bemutatkozó kisfilmjében az is kiderült, hogy nem szeret kölcsönadni, és maximum egy kávéra hívja meg a barátait.