nlc.hu
Sztárok
Kis híján Dér Heni lett az X-Faktor női mentora Tóth Andi helyett

Kis híján Dér Heni lett az X-Faktor női mentora Tóth Andi helyett

Majdnem Dér Heni lett az X-Faktor női mentora, az énekesnő elárulta, hogy véleménye szerint végül miért nem rá eshetett a választás.

Dér Heni a Megasztár első évadában tűnt fel 20 évvel ezelőtt, azóta pedig már több műsorba is hívták zsűritagnak és vendégnek a tehetséges énekesnőt. Mint kiderült, legutóbb az X-Faktor műsorába is hívták, ahol a castingok utolsó köréig is eljutott, ahol Tóth Andival voltak már csak ketten a zsűriszékért. 

Fotó: RTL

Fotó: RTL

Nem árulok el titkot azzal, ha elmondom, szép eredményt értem el, az utolsó körig jutottam, Tóth Andival maradtunk ketten. Andi nagyon ügyes volt, egyáltalán nem sajnálom tőle. Nagyon egyben van ez a négyes. Talán azért is dönthettek Andi mellett, mert jól működik a Laci és a Peti közötti froclizás, beszédben és elvi síkon egyaránt, Milán pedig egyedül maradt volna az ő korosztályával.

„Szépíthetném, de a koromat nem tudom meghazudtolni. Andival sokkal jobban kijött a matek. Ő az a korosztály, aki jobban tud Milánnal egy síkon gondolkodni, ha megértésről van szó, vagy ha konfrontálódásra kerül sor. Talán jövőre majd láthat a közönség, bízom benne, hogy egyszer lesz rá lehetőségem” – árulta el az énekesnő az eurovíziós podcastben, amit a Story szemlézett.

Bár Dér Heni, mint írtuk, a Megasztár műsorában tűnt fel – és nagyot is dobbant a szíve, mikor meghallotta, hogy a műsor újraindul -, a TV2 műsora kapcsán tudta, hogy valószínű nem hívják majd be egy zsűri castingra. Ennek ellenére elárulta, mit gondol a Megasztár zsűrijéről: 

„Az X-Faktor csapata erősebb kémiailag, mint mondjuk a Megasztáré. Ők nagyon különálló emberek” – fogalmazott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top