nlc.hu
Sztárok
Orosz Barbara elárulta, szerinte mi a sikeres párkeresés titka

Orosz Barbara elárulta, szerinte mi a sikeres párkeresés titka

A Mokka műsorvezetőjének élete egy csapásra megváltozott, mikor megtalálta párját. Most azoknak üzent, akik még nem lehettek részesei ennek a szerencsének.

A napokban volt három éve annak, hogy Orosz Barbara első látásra beleszeretett egy titokzatos francia férfiba, Florba, akivel azóta többször is örök hűséget fogadtak egymásnak, illetve egy közös otthont is megalkottak maguknak a Balatonnál. Nem is csoda hát, hogy a Mokka műsorvezetője fülig szerelmes időszakát éli, és azoknak is van egy-két jó tanácsa akik még éppenséggel keresik a szerelmet.

Fotó: Olajos Piroska

Fotó: Olajos Piroska

„3 éve pont ezen a napon léptél elém a Concorde állomáson, és abban a percben megváltozott az életünk. Te azonnal tudtad, én másnap, a véget nem érő első randevúnkon. 3 év, egyetlen pillanat… A Te szavad rá: providence… Semmiért sem adnám a mi közös világunkat, amit együtt építünk. A legszerencsésebb nő vagyok, hogy a feleséged lehetek.” – üzente párjának Barbi, majd folytatta: 

Néha azt hisszük, sosem jön el az az ember, aki úgy szeret, ahogy vagyunk, és akkor is érezzük a jelenlétét, ha több ezer kilométer választ el bennünket egymástól. Pedig csak nyitott szemmel és szívvel kell járnunk, és nem csak nézni, látni is mindazt, ami körülvesz. Sose kössetek kompromisszumot, mert az igazi eljön, csak hinnetek kell benne, és kivárni, míg megérkezik az a bizonyos szempár, amiben otthonra lelünk…

– írta meg közösségi oldalán gondolatait. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top