nlc.hu
Sztárok
Futni mentem Bakancslistás beszélgetések: Trill Beatrix

Trill Beatrix: „Hiszek benne, hogy minden okkal történik”

Trill Beatrix saját bevallása szerint viszonylag későn döntötte el, hogy színésznő lesz. Többek között erről is mesélt dr. Almási Kittinek.

Alig egy hónap múlva érkezik a mozikba a Futni mentem című magyar film, amelynek kapcsán hétről-hétre a mozi szereplői beszélgetnek dr. Almási Kittivel bakancslistáról, célokról, életről. Múlt héten Ember Márk volt az, aki ennek kapcsán a saját megéléseiről mesélt – és arról, hogy ezek hogyan kapcsolódtak a filmhez –, most pedig Trill Beatrix ült be a válaszadó székbe és nyílt meg a pszichológusnak.

Egy hullámhosszon

Bea rögtön azzal kezdte, hogy ő és a filmben alakított karaktere sokban hasonlítanak egymásra. „Amikor először megkaptam a forgatókönyvet és végig olvastam, több olyan jelenet volt, ahol hangosan felnevettem, mert magamra ismertem.” A színésznő elárulta, hogy az elmúlt években kereste önmagát, a céljait, a párját, akárcsak Emma, így nagyon gyorsan tudott a szerephez kapcsolódni.

Trill Bea

Fotó: YouTube/VertigoMediaKft

De a beszélgetés során az is kiderült, hogy a bakancslista témaköre sem áll tőle messze – fiatal kora ellenére sem. „Vannak olyan dolgok az életemben, amiket magamban kimondtam, hogy szeretnék letenni az asztalra, mielőtt meghalok.” Viszont kifejezetten papír alapú felsorolást sosem írt, inkább a megtapasztalás van nála fókuszban, és nem az ennyire gyakorlatias széljegyzetek.

Útkeresésekben

A színésznő elmondta azt is, hogy egyébként kettősség van benne a céltudatossággal kapcsolatban. Például azért, hogy a színészmesterség legyen a szakmája, nagyon keményen megküzdött – bár, mint említette, ez viszonylag későn, 21-22 éves korában fogalmazódott meg benne –, az élet más területein azonban szeret spontán lenni. „Imádok sodródni és random dolgokat csinálni.

A tudatosság kezdetét egyébként az első komoly kapcsolatának végére datálja.

Az egy nagy törés volt nekem, hogy vége szakadt – de vége is kellett, hogy legyen. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, hogy okkal volt az a találkozás, és okkal lett vége.

Itt el kellett gondolkodnia azon, hogy mit akar az élettől, mi lenne az a dolog, amit minden nap szívesen csinálna, és amire nem munkaként, hanem inkább hobbiként tud tekinteni. Ez lett a színjátszás – de ez nem volt egyszerű döntés.

Ha kíváncsi vagy, milyen szakmák fordultak még meg a fejében, a beszélgetésből kiderül.

Futni mentem november 21-től látható a magyar mozikban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top