nlc.hu
Sztárok
Már kommunikál a szeretteivel Sallai Nóra, de még csak pislogva

Már kommunikál a szeretteivel Sallai Nóra, de még csak pislogva

Javult a balesetben megsérült színésznő állapota.

Bár még mindig nagyon súlyos Sallai Nóra állapota, de egyre inkább látszanak a javulás jelei. Már jó ideje önállóan lélegzik és magánál van a szeptember végén Alsónémediben drámai autóbalesetet szenvedő színésznő, sőt pislogva már kommunikál a szeretteivel – írja a Blikk.

“Beszélni sajnos nem tud, a baleset után néhány nappal ugyanis a lélegeztető gép miatt gégemetszést hajtottak végre rajta. Jelezni azonban már elkezdett, mégpedig pislogva” – mesélte egy informátor.

Más téren is van pozitív változás az állapotában: már elkezdték mozgatni Sallai Nórát az ápolók. “Az orvosok már engedik, hogy ne az ágyban feküdjön egész nap. Egyedül még nem tud felülni, de az ápolók segítenek neki, és át is szokták helyezni egy kerekesszékbe” – osztotta meg az informátor.

A bulvárlap úgy tudja, a színésznőnek még nem mondták el, hogy a balesetben életét vesztette a kisfia. Ez a szörnyű hír ugyanis olyan traumát okozna neki, ami a javulását is gátolná.

Kiemelt fotó forrása: FEM3 Café – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top