nlc.hu
Sztárok
Gelencsér Tímea sérülés miatt hagyta abba az élsportot

Gelencsér Tímea a sérüléséről: „Nem értettem, miért pont velem történik ez”

Az egykori szépségkirálynő annak idején nem tudta felfogni, hogy miért sérült le éppen a legsikeresebb időszakában, mára azonban rájött, hogy a történtek pozitívan befolyásolták a jövőjét.

Gelencsér Tímea mindig is azt szerette volna, ha sportolóként és nem „csak” szépségkirálynőként tekintenek rá az emberek. Nagyon jól teljesített az Exatlon Hungary első évadában, később nagyobb szerepet is kapott a műsorban, a sport pedig mindig is az élete része volt. Több mint 10 évig versenyszerűen sportolt, ám egy sérülés megakadályozta abban, hogy még magasabb szintre kerüljön – ekkor jött a szépségverseny, ami megváltoztatta az életét.

Fotó: Trenka Attila

Fotó: Trenka Attila

Sokáig az életem fő része volt a sport, aztán jött a sérülés. Mindig is tudtam, hogy nem akarok edző lenni felnőttként, de imádtam, heti öt edzés, hétvégén versenyek, ez volt az életem. Amikor egyik napról a másikra ott vagy egy fekvő, majd egy állógipszben, akkor csak gondolkozol, hogy ez miért történt? Miért pont velem és miért akkor, amikor a legsikeresebb voltam? Nagyon magam alatt voltam, úgy éreztem, elveszítettem azt, amiért éltem. (…)Később belegondolva, talán pont azért alakította így az élet, mert nem akartam hosszútávon a sporttal foglalkozni. Akkor kezdtem el a modellkedés felé kacsintagatni, ott találtam meg azt az adrenalint, amit a sportban megkaptam. Nem is feltétlenül a modellkedésből, inkább a szépségversenyekből

– idézte fel a történteket Gelencsér Tímea az Utazás a lelked körül című műsorban. A műsorvezető ezután jelentkezett a Magyarország Szépe versenybe, amit végül meg is nyert és a nemzetközi megmérettetésen is helytállt.

Timi azóta már megfordult több műsorban, mint szereplő, megnyerte a Dancing with the Stars-t, majd több évadon át a produkció háttérműsorát vezette. Pár hónappal ezelőtt átigazolt az RTL-hez, most pedig a Hell Boxing Kings c. élő műsort vezeti a csatornán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top