nlc.hu
Sztárok
A moziban fotózták új szerelmével Varga Juditot

A moziban fotózták le új szerelmével Varga Juditot

Varga Judit és Windisch László látványosan jól érezték magukat egymás társaságában az Urániában.

A budapesti Uránia Filmszínház kedd esti premierjén kapták lencsevégre Varga Juditot és Windisch Lászlót, akik úgy tűnik, immár hivatalosan is vállalják kapcsolatukat.

A korábbi igazságügyi miniszter és kedvese, az Állami Számvevőszék elnöke egyáltalán nem zavartatták magukat a Blikk fotósa miatt, kéz a kézben pózoltak, nevetgéltek a kamera előtt.

Varga Judit igazságügyi miniszter érkezik az EU brüsszeli székhelyére 2023. március 10-én.

Fotó: AFP

Márciusban még, amikor egy ötcsillagos budapesti szálloda bárjában, egymás kezét fogva fényképezték le Vargáékat, az ÁSZ közölte: az elnök „sem most, sem korábban nem keverte össze a munkáját a magánéletével”.

Pedig Varga és Windisch kapcsolatában továbbra is könnyen összekeveredhet a munka és a magánélet, hiszen közös bútorasztalos céget alapítottak. A Picidae Famíves Kft. igazi családi vállalkozásnak tűnik, ügyvezetője Varga Judit, és székhelyeként az ÁSZ-elnök címét jegyezték be, akinek régóta van asztalos végzettsége. A kapcsolatukra egyébként Magyar Péter is reagált már korábban.

A kegyelmi botrány miatt korábbi karrierjének hátat fordító Varga, a politika után a famegmunkálásban szeretné megtalálni önmagát:

ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot

 

– fogalmazott még a nyáron. Arról, hogy Varga Juditnak azóta milyen sikerei vannak asztalosként, azóta sem érkezett hír.

A fotókat erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top